VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

2016-ban is komoly kihívások állnak a tömegközlekedés utasai és az értük tenni vágyók előtt: Kérjük, Ön is segítse munkánkat, és SZJA 1%-ának felajánlásával támogassa a VEKÉ-t!

Előre kitöltött, nyomtatható Rendelkezési Nyilatkozat letölthető INNEN (PDF formátumban).

Adószámunk: 18104202-1-42

Valódi átalakítást a Ferenciek terén!

2012-10-25

Négy civil szervezet közösen kéri a Belváros polgármesterét, hogy ne hagyja ki a történelmi lehetőséget a Ferenciek tere átépítése kapcsán. Most lehet meglépni a forgalomcsillapítást. Részletek »

Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli

2012-08-02

A Budapesti Közlekedési Központ – egy hónap késéssel – forgalomba állíttatta a VT-Transman Kft-vel azokat a használt Volvo buszokat, melyet egyesületünk észrevételei ellenére Budapesttől idegen, egyszínű, rikító világoskék fényezéssel láttak el.

A VEKE tiltakozik a BKK eljárása ellen, és követeli, hogy az önkényes átszínezgetési őrületet állítsák le. Budapest városképének helyreállításáért pedig a döntésért egy személyben felelős BKK vezérigazgatónak kell helyt állnia, a saját fizetése terhére.

Részletek »

Komolytalan magyarázkodásba burkolt jegyáremelés – dilettáns álmegoldások és az elővárosi közlekedés ritkításának előszele

2012-07-29

Miután az értelmetlen járatritkítást keresztülvitték, az NFM az elmúlt évtizedek másik “bevált” módszeréhez folyamodott: a tarifarendszer teljes újjáépítése helyett az utasoktól kíván még több pénzt behajtani, melyhez eszközként az InterCity-felárak átalakítását, és egyes távolsági autóbuszokra történő kiterjesztését határozta el. Ráadásként ehhez még az elővárosi járatok ritkításának szándéka is felsejlik.

Részletek »

25 évesek a BKV első Ikarus 415-ösei

2012-06-15
Csoportkép a Moszkva téri kis tárolón - a proto mellett a sorozat példányok

25 éve, 1987. június 15-ével kezdődően vette állományba a BKV az első 30 darab Ikarus 415-ös autóbuszát. Az új korszakot jelentő buszok érkezésekor senki sem gondolta volna, hogy többségük még 25 év múlva is szolgálni fogja a főváros utazóközönségét. Cikkünkben visszatekintünk a zöld 415-ösök előtti korszakra, összefoglaljuk az első sorozat történetét.

Részletek »

Az utasok fizetik a taxit, mégsem kérdezi meg őket a BKK

2012-06-12

A BKK az utazóközönség megkérdezése nélkül akarja szabályozni a budapesti taxiközlekedést. Mindent agyonszabályoznának, csak az utasok problémáival nem foglalkoznak. A VEKE nyilvánosan is megismétli azokat a kérdéseit, melyekre a BKK vezetői eddig nem voltak hajlandóak válaszolni.

Részletek »

Győr elővárosi közlekedésének fejlesztése – a VEKE koncepciója

2012-04-25
Marcalváros állomás látványterve

A VEKE győri helyi tagszervezete évek óta foglalkozik a város környezetének közlekedési rendszerével. Az egyre növekvő agglomeráció, a város szerepének jelentősebbé válása szükségessé teszi, hogy az elkövetkezendő 30-40 évre új, hosszú távon is időtálló fejlődési irányokat jelöljünk ki. Úgy gondoljuk, hogy kapkodó járatritkítások, tarifaemelések helyett egy részletes koncepció kidolgozása és következetes végrehajtása lehet az egyedüli alternatíva. Mi most bemutatjuk, hogy mi hogyan látjuk: ezzel egyúttal vitát is szeretnék elindítani a felvetett kérdésekről!
Részletek »

Harmadszor is lehet ugyanabba a folyóba lépni – vissza kell vonni a vasúti járatritkítást!

2012-04-10

Április 15-től gazdaságilag értelmetlen, káros, az utasok számára elfogadhatatlan vasúti intézkedéseket készül bevezetni a szakminisztérium. A járatritkításokat semmilyen elvárás nem indokolja, az kizárólag a még az előző kormány idején kinevezett, s a korábbi hasonló intézkedéseket levezénylő minisztériumi középvezetők önérdekű akciója. Sajnálatos, hogy harmadszorra is sikerült találniuk valakit a romboláshoz, ez éppen most Völner Pál államtitkár, aki ezzel Hónig Péter és Kóka János örökébe lépett.
Részletek »

Azonnali beavatkozást sürgető problémák a 2012. március elsején életbe lépett miskolci menetrendben

2012-03-09
Azonnali beavatkozást sürgető problémák a 2012. március elsején életbe lépett miskolci menetrendben

Túl vagyunk a 2012. március 1-jével Miskolcon bevezetett jelentősen módosított közösségi közlekedési hálózat és menetrend első üzemnapjain. Az átállás, ahogy azt sejteni lehetett, korántsem ment zökkenőmentesen. A legnagyobb problémák – ahogy mi is előre jeleztük – az Avason és az Egyetemvárosban adódtak. A kaotikus utastájékoztatás miatt pedig tapasztalataink szerint még csaknem egy hét elteltével is hatalmas a tanácstalanság az utasok többségénél. A kialakult káoszt az elmúlt napokban eseti beavatkozásokkal és módosításokkal próbálta kezelni az MVK Zrt. – kevés sikerrel.

Részletek »

Ügyetlen és fölösleges éjszakai hálózat-átszervezés a fővárosban

2012-03-02

2012. március 3-ától jelentős átszervezést hajt végre a BKK Zrt. és a BKV Zrt. a fővárosi éjszakai közösségi közlekedésben. A VEKE véleménye szerint azonban az átszervezés messze nem sikerült tökéletesre, amelyet elsősorban a szakmai egyeztetés és együttműködés teljes hiányának számlájára ír. Javaslatainkat, miután máshogyan nem megy, a nyilvánosság útján juttatjuk el a közvéleménynek, illetve a kontroll nélkül működő illetékes fővárosi szervezeteknek

Részletek »

7%-os teljesítménycsökkentés és járatritkítás a miskolci közösségi közlekedésben

2012-02-28
7%-os teljesítménycsökkentés és járatritkítás a miskolci közösségi közlekedésben

2012. március 1-től számos járat útvonala és menetrendje változik meg Miskolcon. Néhány ésszerű takarékossági intézkedést kivéve azonban az új rendszer rendkívül hátrányosan érinti az utasok többségét. A változások az MVK Zrt. kommunikációjával ellentétben (“szállítási teljesítmény átütemezése az utazási igényekhez jobban igazodó menetrendek miatt szükséges”) valójában bizonyos útvonalakon és időszakokban 50% feletti járatritkítást takarnak, amelyet egyesületünk elfogadhatatlannak tart.

Részletek »

Tabuk nélkül az utazási kedvezményekről

2012-02-23

A VEKE javaslatcsomagja, melyet 2012. február 17-én tettünk közzé, azért született, hogy megmutassuk, bőven vannak még kiaknázatlan területek, a minden utast sújtó járatritkítási elképzelések helyett pedig valódi szakmai munkát kell és lehet folytatni. Javaslatcsomagunk számos komoly és súlyos tételt tartalmazott a megtakarítási lehetőségekből, a székháztól az energiahatékonyságig, mégis csak egy alpont váltott ki heves reakciókat, mégpedig a nyugdíjasok ingyenes utazásának kérdése (miközben nem is minden nyugdíjas utazhat ingyen, ráadásul nemsokára tízezrek veszítik el a kedvezményes bérletvásárlási lehetőségeiket is – őmiattuk mégsem szólamlik fel senki). Sokan politikai célzattal is szítják a hangulatot, alátámasztva, hogy a téma érzékeny politikai kérdés is.

Ezúton is köszönetet mondunk azoknak, akik a javaslatcsomagunk többi témáját is tárgyalták. De ha már így alakult, a kiemelt érdeklődésre való tekintettel mélyebben is foglalkozunk a döntéshozók számára tabunak látszó témával, okulásképpen, feldolgozva a beérkezett észrevételeket és összegyűjtve a külföldi tapasztalatokat, melyekre az alábbiakban adunk választ – reméljük, hogy a nagy hangon bírálók legalább ezt elolvassák, ha már az eredeti anyagunkat nem sikerült. Áttekintjük az időskorúak kedvezményezésének európai gyakorlatát, hogy láttassuk: a teljes, mindenkire vonatkozó, időbeli és területi korlátozások nélküli ingyenesség magyarországi gyakorlata példa nélküli, fenntarthatatlan, finanszírozhatatlan és védhetetlen.

Részletek »

Javaslatcsomag a fővárosi helyi és agglomerációs közösségi közlekedés helyzetének rendezésére – járatritkítások helyett

2012-02-17
Javaslatcsomag a fővárosi helyi és agglomerációs közösségi közlekedés helyzetének rendezésére – járatritkítások helyett

A VEKE nem szemléli tétlenül a BKV körüli eseményeket, hanem megpróbálja a helyzet javítása érdekében szakmai tudását és felhalmozódott ismereteit is a köz javára elérhetővé tenni. Egyértelmű elvárás a költségcsökkentés, a minél hatékonyabb működés, ám az intézkedések nem mehetnek a szolgáltatás minőségének rovására, nem okozhatnak károkat az utasoknak. Az alábbiakban ezért egy olyan javaslatcsomagot teszünk közzé – a teljesség igénye nélkül, kisebb és nagyobb horderejűeket egyaránt –, amelynek elemei eddig nem kerültek szóba, de a szakmát ismerők számára egyértelműek. Javaslataink mindegyike közvetett és közvetlen megtakarítást eredményez úgy, hogy eközben az utazóközönség számára érdeksérelem nem történik. Részletek »

Az utasok kárára romlik az utasbiztosítás rendszere a budapesti közösségi közlekedésben

2011-12-29

A VEKE nem tartja jó ötletnek a BKV utas-balesetbiztosításának felmondását. Az elérhető megtakarítás csekély, a károsult utasoknak okozott kellemetlenségekkel összehasonlítva. A témát tálaló kommunikáció is elégtelen. Ilyen intézkedésekkel aligha lehet elnyerni az utasok bizalmát, noha arra most égető szükség lenne.

Részletek »