Elérhetőségeink
Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület
Postacímünk:
1255 Budapest, Pf. 161.
E-mail címünk:
Az Egyesület vezetőinek névsora és elérhetőségeik:
Dorner Lajos, elnök
Okl. villamos üzemmérnök, informatikus vagyok. Az egyesületnek alapítóként lettem tagja, hat éve töltök be választott vezetői tisztséget, 2011. január 9-étől elnökként képviselem az egyesületet. Büszke vagyok arra, hogy egy teljesen demokratikusan működő, az igazságot bátran felvállaló, cselekvő, az igazi civil kontrollt megvalósító szervezetnek lehetek részese és építője. Külön örömmel tölt el, hogy az a stratégia, amelynek mentén az egyesület halad, egyre több kézzel fogható sikert tud felmutatni, így elismertségünk egyre nő, egyre többen hisznek a munkánkban. Én még emlékszem például arra, amikor villamos járt a Rákóczi úton, sokkal élhetőbb volt a környezet. Valami nagyon elromlott a városi életmódban, a mi generációnkra vár, hogy rendbehozzuk, amit még rendbe lehet. Ilyen a városi és elővárosi közlekedés is.
Dobronyi Tamás, alelnök, a Győri helyi tagszervezet vezetője
Bár informatikus vagyok, de az autóbuszok világa már kis iskolás korom óta lázba hoz. Természetesen azóta kicsit más szemüvegen keresztül, de több, mint 40 éve figyelemmel kísérem szűkebb lakhelyem, Győr közösségi közlekedését. Az utóbbi években számos változáson esett át a város, és ez nem mindig tükröződött az autóbuszhálozaton. Ezért éreztem, hogy az internet megjelenésével nemcsak jobban bele lehet látni, hanem aktívan is részt is lehet venni annak alakításában. Így nagyon megörültem, mikor 2006-ban lehetőségem lett belépni az egyesületbe, melynek keretében hathatós civil kontrollal, és minőségi munkával részt vehettem a többi győri és nem győri tagokkal karöltve egy igényes munka létrehozásában. Tudom, hogy munkánk eredményes lesz, ennek ékes bizonyítéka, hogy 2007-ben megalakulhatott a győri tagszervezet, melynek vezetőjévé választottak. Ez természetesen számos kötelezettséget is jelent a győri közösségi közlekedés javítása érdekében.