VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Leomlástól lemondásig – avagy Kelenföld, végállomás

2015-02-04
By

A Déli pályaudvar előtti alagút bizonytalan ideig tartó lezárása miatt a MÁV csoport, láthatóan a saját nyugalma érdekében, az elővárosi vonatok egy részét a teljes vonalon lemondta, holott jobb szervezés mellett közlekedtetésükre lenne lehetősége. De mint már oly sokszor, most is bizonyítottnak látjuk, hogy az utas a vasút számára a négy évszak mellett az ötödik, talán legfőbb ellenség.    

A természet törvényei jelentősen beleszóltak a székesfehérvári és pusztaszabolcsi elővárosi vasutat használók életébe. A több mint 150 éves vasúti alagút támfala Kelenföld és a Déli pályaudvar között megcsúszott, a vonatforgalmat szombat esete érthető okokból le kellett zárni. Kelenföld csúcsra járatva próbál fejpályaudvarként viselkedni, fordítja vissza a gyors- és személyvonatokat, egyes InterCity vonatokat a Déli helyett. Ennek esett áldozatul a legtöbb martonvásári és százhalombattai elővárosi vonat, amelyet egész egyszerűen nem közlekedtet a MÁV-Start.

Déli szellem pályaudvar. Az ide vezető vasúti alagút támfala megcsúszott, a vonatforgalmat így átmenetileg le kellett állítani.

Déli szellem pályaudvar. Az ide vezető vasúti alagút támfala megcsúszott, a vonatforgalmat így átmenetileg le kellett állítani.

A kapcsolódó kommunikáció is meglehetősen bennfentesre sikeredett, a mezei utas aligha érti meg a vonatszámokból, hogy az ő vonata közlekedik vagy sem:

„Martonvásár – Bp. Déli, illetve Bp. Déli – Martonvásár viszonylatú vonatok közül a 4617, 4623, 4633 – 4610, 4616, 4626 sz.  vonatok közlekednek, a többi vonat lemondásra kerül (4619,  4697, 4627, 4637, 4615, 4625, 4635, 4645, 4613,  4643, 4611, 4621, 4631 –  4612, 4622, 4632, 4642, 4614, 4624, 4634, 4644, 4636, 4646, 4618, 4628, 4638).” MÁV-Start kommunikáció, 2015. február 2.

A laikus számára látható számhalmaz még véletlenül sem tartalmazza, hogy a bűvös számok mely indulási időpontokat tartalmazzák, mint ahogy abban is csak vasutas vénával rendelkezők találnak magyarázatot, hogy a négyjegyű számok miért nem növekvő sorrendben szerepelnek a felsorolásban. A február 2-ai állapothoz képest valamelyest javult a tájékoztatás, így már a lemondott vonatok indulási időpontjai is megjelentek táblázatos formában.

Kelenföld csúcsra járatva próbál fejpályaudvarként viselkedni, fordítja vissza a gyors- és személyvonatokat, valamint egyes InterCity vonatokat a Déli helyett.

Kelenföld csúcsra járatva próbál fejpályaudvarként viselkedni, fordítja vissza a gyors- és személyvonatokat, valamint egyes InterCity vonatokat a Déli helyett.

A Déli pályaudvar kiesésével heteken keresztül mindenki rosszabbul jár, aki Kelenföld helyett eddig a budai fejpályaudvar térségét kereste. Külön kell azonban választani a lezárásból eredő kellemetlenségeket a további szervezési problémáktól. A kőomlás miatti korlátozás érthető, bízunk abban, hogy mihamarabb megtörténik a támfal helyreállítása. Az alagút kizárása miatti további vonatlemondások miatt viszont már a két fővonal belső szakaszának utasai is sokkal gyengébb ellátást kapnak, a többiek pedig jóval tömöttebb vonatokon utazhatnak. Érd alsó az eddigi félórás követés helyett közel órás kiszolgálást kap a martonvásári vonatok lemondása miatt, Érdliget, Érd és Százhalombatta felé is csak minden második vonat közlekedik, duplájára növelve a követési időt. A MÁV-Start fő célterületét jelentő elővárosban ilyen utasellenes lépések különösen nem fogadhatók el, főleg, ha látjuk a lemondások valódi hátterét.

A vonatok nagy része a Déli helyett Kelenföldön tölti a visszaindulásig hátra lévő időt, foglalva a helyet a csúcsidőben közlekedő sűrítő szerelvényektől. Ennek esett áldozatul számos martonvásári és százhalombattai elővárosi vonat.

A vonatok nagy része a Déli helyett Kelenföldön tölti a visszaindulásig hátra lévő időt, foglalva a helyet a csúcsidőben közlekedő sűrítő szerelvényektől. Ennek esett áldozatul számos martonvásári és százhalombattai elővárosi vonat.

A MÁV csoport kényelmesen nem nyúlt a megmaradó vonatok műszaki közlekedési rendjéhez, a fordáihoz, a legtöbb vonat a most amúgy is szűkös kapacitású Kelenföldön tölti azt az időt, amelyet normál közlekedési rend mellett a Déli pályaudvaron állt volna. Ha a pusztaszabolcsi és a székesfehérvári vonalakról érkező zónázó, gyorsított és személyvonatokat Kelenföldön a lehető legrövidebb időn belül fordítaná vissza menetrend szerinti indulásokba a vasúttársaság, akkor a lemondott helyi vonatok is közlekedhetnének, ezzel megspórolva az utasok számára több héten át a mindennapi bosszúságot. Ehhez persze az üzemeltetői oldalról több rugalmasság, a szerelvényfordulók részleges, átmeneti áttervezése, és elsősorban utascentrikus hozzáállás lenne szükséges, amely látványosan nem előfeltétel egy ilyen horderejű vágányzár esetén. Márpedig az idei menetrendtől az érintett elővárosi járatok kizárólag korszerű FLIRT motorvonatokból állnak, így sokkal hatékonyabb forgalomszervezésre és gyorsabb irányváltásra lenne lehetőség, mint a hagyományos, mozdonyos vonatok esetén. A távolsági vonatok kelenföldi fordítása is zökkenőmentesebb lehetne, ha MÁV csoport végre használná az ún. halberstadti vezérlőkocsikat, amelyek révén a mozdonyok körüljárását mellőzve, gyors irányváltásra és kevesebb vágány lefoglalására lenne szükség Kelenföldön. Ezzel a többi vonat zavartalanabb közlekedése is biztosítható lenne. Külön pikantéria, hogy ezekhez a vezérlőkocsikhoz, az ingavonati üzem érdekében alakította át a MÁV a V43-as mozdonyok egy részét, de rendeltetésszerűen érdemben sosem használta erre.

Az érintett elővárosi járatok kizárólag korszerű FLIRT motorvonatokból állnak, így sokkal hatékonyabb forgalomszervezésre és gyorsabb irányváltásra lenne lehetőség, mint a hagyományos, mozdonyos vonatok esetén. Feltéve, hogy a vasút az utasok érdekeit helyezi előtérbe saját kényelmi szempontjai helyett.

Az érintett elővárosi járatok kizárólag korszerű FLIRT motorvonatokból állnak, így sokkal hatékonyabb forgalomszervezésre és gyorsabb irányváltásra lenne lehetőség, mint a hagyományos, mozdonyos vonatok esetén. Feltéve, hogy a vasút az utasok érdekeit helyezi előtérbe saját kényelmi szempontjai helyett.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület ezúton kéri a MÁV csoport illetékeseit, hogy vonja vissza a 30a és 40a vonalak elővárosi betétjáratainak lemondását, és hatékonyabb, átszerkesztett fordaszervezéssel tegye lehetővé valamennyi elővárosi vonat leközlekedtetését. Egyúttal a MÁV csoport figyelmét felhívjuk a kommunikáció minőségének javítására, az utazóközönség számára érthető nyelvezetű és tartalmú üzenetek megfogalmazására. Nem lehet cél az elővárosi vasúti utasok elvesztése, miközben épp e térségben folyamatosan állnak forgalomba az ország legkorszerűbb vasúti járművei.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *