VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Elindult a győri citybusz

2011-09-16
By

Az első kísérleti belvárosi körjárat 2007-ben egyesületünk győri helyi tagszervezete kezdeményezésére közlekedett. Most állandó jelleggel beindult a szolgáltatás az új piac kiszolgálására.

A történelmi belvárosok általános problémája a növekvő gépkocsiforgalom, valamint az abból adódó torlódások, zaj- és légszennyezés. Nem kivétel ez alól Győr városa sem, ahol a megemelt parkolási díjak ellenére is egyre több autó próbál meg elférni a Belváros szűk utcáin – sikertelenül.

A fenntartható megoldás – számos pozitív nyugat-európai példa alapján – a Belváros autóforgalmának csökkentése, egyúttal – a mobilitási lehetőségek megőrzése érdekében – P+R rendszer kialakítása lenne. Ez egyrészt a Belváros szélén (jól megközelíthető helyen) kialakítandó parkolókat, másrészt az előbbieket a Belváros belső részeivel összekötő autóbuszjáratokat jelentene, melyek a történeti belvárost jól feltáró vonalvezetéssel, sűrű követéssel továbbra is biztosítanák az eljutási lehetőséget mindenki számára, azonban jelentősen kisebb környezetterheléssel. Néhány jellemző szám, amelyet az autósok nem szívesen vesznek tudomásul: az autóbuszok már 50%-os telítettségnél is utaskilométerenként kb. 5-ször kevesebb energiát használnak, mint a személygépkocsik, a városi légszennyezés közösségi közlekedési eszközök esetén utasonként 4-8-szor kisebb, mint az autóknál, ráadásul a buszok utasonként mindössze 5%-át(!) foglalják el a személygépkocsik által használt területnek. A fentiek alapján nem lehet kérdés, hogy a város élhetősége nem az egyéni közlekedés maradéktalan kiszolgálásával (amely amúgy is reménytelen célkitűzés), hanem a közösségi közlekedés szerepének növelésével őrizhető meg.

Győri helyi tagszervezetünk kezdeményezésére a 2007. évi Európai Mobilitási Hét alkalmával közlekedett először a győri belvárosi körjárat, rövid nevén a citybusz, melyet 2008-ban újabb sikeres kísérlet követett. A kedvező fogadtatás hatására (első nap közel 400-an utaztak az autóbuszon) a városrész akkori képviselője gratulált egyesületünknek, a citybusz állandó bevezetése bekerült a Kisalföld Volán 2007. évi vonalhálózati koncepciójába, valamint Győr Integrált Városfejlesztési Stratégiájába (IVS) is. Sajnálatos módon a megvalósításra finanszírozási problémák miatt több éven át mégsem került sor.

Tájékoztató a citybusz útvonaláról és menetrendjéről

2011 szeptemberéig kellett várni, amikor a Dunakapu téri piac ideiglenes áthelyezése, valamint az ennek nyomán jelentkező lakossági igények hatására alkalom nyílt a citybusz rendszeres beindítására. Az új útvonal a Városréten (az Árkád üzletház mögött) található ideiglenes piacról (ahol P+R parkoló is rendelkezésre áll, autóbuszjárat viszont eddig nem szolgálta ki!) indul, ahová a Teleki László utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Zechmeister utca – Szent István út érintésével tér vissza. Az ideiglenes piacnál még június végén, a piac költözésekor kialakításra került a végállomáshoz szükséges megállóhely és buszforduló: kissé érthetetlen is, hogy miért kellett eddig várni az autóbuszjáratok beindulására.

A Városrétre költöztetett piac eddig közösségi közlekedéssel elérhetetlen volt

Az első nap tapasztalatai kedvezőek voltak: az első járat 2011. szeptember 3-án (szombaton) reggel 6 órakor indult, az első utas a Baross Gábor hídnál szállt fel. Az utasszám a délelőtt során folyamatosan növekedett, a reggeli órákban már 15-20-an utaztak járatonként. Több utas is hangot adott a citybusz beindítása iránti elégedettségének. A délutáni járatok kihasználtsága alacsonyabb volt, feltehetően a piacra járók addigra túl voltak a látogatáson, más célra pedig egyelőre nem vették igénybe a járatokat. A győriek jelentős része ugyanakkor nem is tudott az új lehetőségről, amely pedig a megyei napilapban, a városi hetilapban, valamint az érintett megállóhelyeken is meghirdetésre került: vélhetően az elkövetkező hetekben folyamatosan növekedni fog az igénybe vevők száma, így az egyelőre gyengébben kihasznált járatok utasszáma is emelkedni fog. 

Az első menetrend szerint citybusz indulásra vár

A citybuszt már az első délelőtt megtalálta az utazóközönség

Az első nap a járatok nagy részét magaspadlós autóbusz végezte: a Kisalföld Volán munkatársai segítették a nagy csomagokkal utazó időseket a le- és felszállásban, továbbá a továbbiakban lehetőség szerint alacsonypadlós járműveket vezényelnek a citybusz útvonalára. A főként idősebb utasok nehezményezték, hogy a végállomáson nincs fedett váró, de még egy pad sem: reméljük, az Önkormányzat hamarosan intézkedik a kulturáltabb várakozás feltételeinek biztosításáról.

A citybusz végállomása: legalább egy padot jó lenne kihelyezni

A nagy csomagokkal felszállók érdekében a jövőben alacsonypadlós autóbusz fog közlekedni

Dicséret illeti a piac munkatársait, akik biztosították az autóbusz-fordulót, melyet a személygépkocsival érkezők rendszeresen be akartak parkolni, és sokszor igen indulatosan reagáltak arra, hogy nem hajthatnak be. Az új piac környékén mindazonáltal bőséges mennyiségű parkoló áll rendelkezésre, melyek jól megközelíthetők: véleményünk szerint az utóbbi hónapokban (elsősorban műemlékvédelmi szempontok miatt) viták kereszttüzében álló, a Dunakapu tér alá tervezett – nehezen megközelíthető, a belvárosi utcákat továbbra is forgalommal terhelő – mélygarázs helyett ezen a környéken lenne érdemes bővíteni a P+R parkolót, ahonnan a citybusz – természetesen szintén megfelelő fejlesztések után – gyorsan és kényelmesen el tudná juttatni az autósokat a “Belváros szívébe”, akár a Dunakapu térre is, ha a tér felújítását követően a piac visszakerül eredeti helyére.

A "behajtani tilos"-táblát az autósok nem vették figyelembe

"Csak a testemen keresztül" - dicséret illeti a piac munkatársait

A citybusz szinte minden fontos belvárosi csomópontot érint, ezáltal mind a helyi, mind a helyközi utasok át tudnak szállni saját járatukról. A Bajcsy-Zsilinszky úton új megállóhely került kialakításra, így a belvárosi sétálóövezet is közelebb került az autóbuszvonal-hálózathoz: a megállóhelyet már első nap többen is igénybe vették. Ezzel kapcsolatban azonban meg kívánjuk jegyezni, hogy az Aradi vértanúk útja felé kanyarodó sávban kialakított megállóhely nem a legszerencsésebb: az autóbusz innen csak nehéz manőverezéssel tudja végrehajtani a kanyarodást. Előremutatóbb megoldás lenne a Bajcsy-Zsilinszky út több szakaszán is kiszélesített járdánál “negatív buszöbölként” elhelyezni a megállóhelyet: bár ezáltal az autóbusz néhány másodpercre feltartaná a mögötte lévő forgalmat, ezzel azonban még jobban hangsúlyozná a közösségi közlekedés elsőbbségét, még közelebb vinné az utasokat a Baross úti sétálóövezethez, valamint sokkal kényelmesebb és biztonságosabb közlekedést tenne lehetővé. Reméljük, előbb-utóbb szemléletváltás történik a helyi közlekedéstervezésben, és a Nyugat-Európában, illetve más hazai városokban (pl. Szegeden is) már alkalmazott, a közösségi közlekedést előtérbe helyező megoldások nem fognak “eretnekségnek” számítani.

Új megállóhely a Bajcsy-Zsilinszky úton

 

A citybusz kilométer-teljesítményét a 2-es vonalról csoportosították át, ahol a késő esti órákban az utasszám lehetővé tette 20-ról 30 percre történő ritkítást, ezt a lépést mindazonáltal az utazóközönség részére barátságtalan, kényszermegoldásnak tartjuk: a 2-eshez hasonló gerincvonalon mindenképpen biztosítani kellene a legfeljebb 20 perces követést, reméljük, a jövőben sor kerül ennek visszaállítására.

A menetrend egyelőre az ideiglenes piac kiszolgálásához igazodik, tehát csak piacnapokon – azaz szerdán és szombaton – reggel 6 és 14 óra között, 30 percenként közlekednek a járatok, melyek normál díjszabással (jeggyel, összvonalas bérlettel, vagy a citybuszra váltott egyvonalas bérlettel) vehetők igénybe (az utazási kedvezmények természetesen a citybuszon is érvényesek). Véleményünk szerint gesztusértékű lenne, ha az Önkormányzat díjmentessé tenné a szolgáltatást: az első napok tapasztalatai alapján az utazóközönség túlnyomó többsége 65 éven felüli, ezáltal amúgy is díjmentes utazásra jogosult, ezért a bevétel minimális mértékben csökkenne ezzel a lépéssel. Mivel a járat a piacot csak a Belvárossal kapcsolja össze közvetlenül, minden más városrész irányából illetve irányában át kell szállni, az egyvonalas bérlettel rendelkezők tehát plusz vonaljegyek vásárlására kényszerülnek, ami jelentősen rontja a szolgáltatás vonzerejét. Ezen kívül stratégiai szempontból is fontos lenne a szolgáltatás megkedveltetése a győri lakosság minél nagyobb részével, hiszen később ez lehetne a Belváros autómentesítésének egyik kulcsfontosságú eleme.

Megértjük, hogy jelen helyzetben az Önkormányzat és a Kisalföld Volán minimális költségű megoldásra törekedett, ezért a járatok csak a piac kiszolgálásához alapvetően szükséges, 30 perces gyakorisággal indulnak, és a piacon kívül más, új területeket nem kapcsolnak be a közlekedésbe. Mindazonáltal hosszabb távon fontos lenne, hogy az autóbusz a Munkácsy Mihály utcát is kiszolgálja, ahogyan a korábbi, Mobilitási heti kísérletek alkalmával is történt (az ott található lakóépületeken és intézményeken kívül figyelembe véve a Petőfi híd alatt kialakított, közösségi közlekedéssel egyelőre szintén kiszolgálatlan P+R parkolót is!), illetve az Árkád üzletházat is több ponton is érintse. Ezen kívül bővebb üzemidőre (a hét minden napján reggeltől estig) és magasabb járatsűrűségre (legfeljebb 10-15 perc) lenne szükség, hosszabb távon akár speciális járművek (midibuszok) beszerzésével.

Egyesületünk véleménye összességében az, hogy Győrben előremutató intézkedés történt, a teljes koncepció megvalósításának viszont ez csak a legelső lépése: a citybusz maradhat ideiglenes piacjárat, azonban Győr belvárosi közlekedésének megújítójává is válhat: reméljük, a további lépések ez utóbbi irányban, vagyis az élhető, a győriek és a turisták számára is vonzó, forgalomcsillapított, de közösségi közlekedéssel jól kiszolgált Belváros felé történnek majd.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *