VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Ulm: növekvő utasszámok a vonalhosszabbításnak köszönhetően

2010-12-11
By
Söflingen, 2005-ben még a Donauhalle volt a villamosok végállomása (fotó: Müller Péter)

Söflingen, 2005-ben még a Donauhalle volt a villamosok végállomása (fotó: Müller Péter)

2009. március 21-én nyílt meg a dunaparti Ulm egyetlen villamosvonalának meghosszabbítása, a villamosok a Donauhalle végállomás helyett Böfingen városrészig közlekednek.

Míg a megvalósíthatósági tanulmányban 2015-re reméltek napi 1640 többletutast az autóbuszos kiszolgáláshoz képest, addig egy 2010. április és június között végzett utasszámlálás szerint a vonal forgalma – az autóbuszos kiszolgáláshoz képest – napi 1570 fővel azaz 43%-kal nőtt, tehát naponta csaknem 5000 böfingeni utas használja az új vonalat.

Az új szakaszon 7 megálló található, hossza 4,6 km. Ezzel együtt az 1000 mm-es nyomtávú, 22 megállót magában foglaló 1-es vonal hossza jelenleg 10,2 km. Egy 300 méteres szakaszon át a vonal emelkedése eléri a 7,7%-ot, ezzel ez Németország egyik legmeredekebb vonalszakasza. A Donauhalle névre hallgató egykori végállomást 150 méterrel eltolták a vásárközpont felé, kedvezőbb kapcsolatot biztosítva a kiállítási csarnokokhoz.

Donauhalle, ma nem lehet ráismerni a volt végállomás környezetére (fotó: Müller Péter)

Donauhalle, ma nem lehet ráismerni a volt végállomás környezetére (fotó: Müller Péter)

A kedvező utasszámlálási adat újabb lökést adott a baden-württembergi Ulm és a bajorországi Neu Ulm további villamoshálózat-fejlesztésének, jelenleg a kuhbergi (iskolacentrum) és a wissenschaftsstadti (egyetemi és kutatási negyed) vonalág megépítése van napirenden.

Az ulmi városüzemeltetési holding (SWU) kezelésében van 100%-os tulajdonrészben az SWU-Verkehr GmbH. (közlekedés), az SWU-Nahverkehr Ulm/Neu Ulm GmbH. (a regionális közlekedési szolgáltató), résztulajdonban pedig többek között az energiaszolgáltató, a távközlési szolgáltató és a távfűtő művek.

Donauhalle, végállomás 2005-ben (fotó: Müller Péter)

Donauhalle, végállomás 2005-ben (fotó: Müller Péter)

Combino vezetőfülkéje, 2005-ben még csak terv volt a hosszabbítás (fotó: Müller Péter)

Combino vezetőfülkéje, 2005-ben még csak terv volt a hosszabbítás (fotó: Müller Péter)

Böfingen, végállomás, még a fű se nőtt ki (fotó: Müller Péter)

Böfingen, végállomás, még a fű se nőtt ki (fotó: Müller Péter)

Napi 5.000 utas juthat gyorsabban és kényelmesebben el a belvárosba (fotó: Müller Péter)

Napi 5.000 utas juthat gyorsabban és kényelmesebben el a belvárosba (fotó: Müller Péter)

A pálya vonalvezetése és kialakítása (fotó: Müller Péter)

A pálya vonalvezetése és kialakítása (fotó: Müller Péter)

Új megálló, biztosított gyalogátkelő (fotó: Müller Péter)

Új megálló, biztosított gyalogátkelő (fotó: Müller Péter)

Donauhalle 2010-ben, semmi nem emlékeztet a régi végállomásra (fotó: Müller Péter)

Donauhalle 2010-ben, semmi nem emlékeztet a régi végállomásra (fotó: Müller Péter)

A pálya hegyi jellegű (fotó: Müller Péter)

A pálya hegyi jellegű (fotó: Müller Péter)

Nem működik, viszont érmét, bankjegyet, kártyát is elfogad(na), és nem csak „helyi” jegyet lehet vásárolni (fotó: Müller Péter)

Nem működik, viszont érmét, bankjegyet, kártyát is elfogad(na), és nem csak „helyi” jegyet lehet vásárolni (fotó: Müller Péter)

Átszállás villamosról autóbuszra. Bevárják egymást. (fotó: Müller Péter)

Átszállás villamosról autóbuszra. Bevárják egymást. (fotó: Müller Péter)

Villamos Söflingenben (fotó: Müller Péter)

Villamos Söflingenben (fotó: Müller Péter)

Elkülönített autóbuszsáv a belvárosban, lehet, hogy ez az újabb villamosvonal előszele? (fotó: Müller Péter)

Elkülönített autóbuszsáv a belvárosban, lehet, hogy ez az újabb villamosvonal előszele? (fotó: Müller Péter)

Új építésű kereskedelmi épület, balról a buszok, jobbról az egyéb forgalom kerüli meg. (fotó: Müller Péter)

Új építésű kereskedelmi épület, balról a buszok, jobbról az egyéb forgalom kerüli meg. (fotó: Müller Péter)

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *