Fontos lépés a helyes irányba – a VEKE üdvözli, hogy nem emelkednek a BKV tarifái | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Fontos lépés a helyes irányba – a VEKE üdvözli, hogy nem emelkednek a BKV tarifái

2010-12-03
By
jegyárak és bevétel alakulása (forrás: index.hu)

jegyárak és bevétel alakulása (forrás: index.hu)

A VEKE hosszú évek óta kritizálta a Főváros vezetésének tarifapolitikáját, amely abból állt, hogy minden évben – de volt, amikor egy évben kétszer is – bőven az infláció felett emelték a jegy- és bérletárakat, tudomást sem véve a tényekről, miszerint a magas árak elriasztják vagy bliccelésre késztetik az utasokat. Az ún. realizáció, azaz hogy az áremelés hatására hogyan változik a bevétel, mindig is rosszul alakult, egyetlen olyan év sem volt, amikor a BKV bevételei az áremeléssel arányban emelkedtek volna. A vonaljegyek árai az elmúlt 20 év alatt 320%-kal, a bevételek viszont összességében csak 170%-kal emelkedtek, azaz a kontraproduktivitás szembeötlő (lásd az index.hu cikkét). A VEKE számtalanszor elmondta, hogy közelít a plafon, amikor az utasok már nem lesznek képesek megfizetni az árakat, emiatt a bevétel összességében is csökkenni fog. Ez a tény 2010-ben be is következett.

A fentiek miatt a VEKE folyamatosan, évek óta szorgalmazta, hogy a túlzott áremeléseknek vessenek gátat, de a Főváros vezetése nem hallgatott a szakmai hangokra. Cinikus módon általában két, egy magas és egy nagyon magas díjemelési javaslatot terjesztettek a Fővárosi Közgyűlés elé, amiből azután nagy kegyesen, általában a kevésbé magasat választották ki.

A VEKE üdvözli Dr. György István főpolgármester-helyettes úr bejelentését, miszerint a fővárosi közösségi közlekedés tarifái 2011 januárjától változatlanok maradnak, a tarifastruktúra pedig hamarosan teljes átgondolásra kerül. A VEKE továbbra is szorgalmazza az időalapú jegyrendszer felé történő elmozdulást, valamint a jegykezelés elektronizálását, ezek bevezetését sürgetően időszerűnek tartja és amennyiben igényt tartanak rá, kész szakmai munkájával is támogatni ezt a munkafolyamatot.

Kapcsolódó anyagaink:

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *