VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Buszteszt Pécsett is

2010-12-12
By

A baranyai megyeszékhely nagyszabású tesztbe fogott: másfél hónap leforgása alatt az összes hazai gyártású autóbuszt ki szeretnék próbálni a városban. Ismerkedjünk meg a felhozatallal!

A pécsi buszcserét eddig jórészt a botrányok jellemezték: a fillérekért eladott, kiszervezett buszok miatt rendőrségi eljárás is folyik az illetékesek ellen, emellett a beszerezni kívánt járművek típusa is hetente változott: volt szó kínai összeszerelésű hazai buszról, hazai készítésű hazai buszról, valamint itthon gyártott távol-keleti járművekről is. Most egy nagyszabású teszt keretében minden magyarországi buszgyár lehetőséget kap, hogy a termékeit bemutassa.

Elsőként a tenderre eddig nagy esélyesként emlegetett debreceni MJT busza érkezett a városba. A budapesti buszkiállításon nemrég bemutatkozott Citycruiser 12 egy héten át közlekedett a városban. A korábban L23-02D típusszámon futott szóló háromajtós buszt 280 lóerős, EURO 5-ös minősítésű MAN gyártmányú motor hajtja, amelynek nyomatékát Voith váltó osztja szét. A jármű összességében pozitív benyomást keltett, bár a belső térben rengeteg illesztési hiba található, valamint az első és a második ajtó között nagyon szűk az utastér.

Credo EN 9,5 a Szabolcs Volántól érkezett a tesztre (forrás: PK Zrt.)

Credo EN 9,5 a Szabolcs Volántól érkezett a tesztre (forrás: PK Zrt.)

A busz a szűk hegyi utcákon is kényelmesen elfért (forrás: PK Zrt.)

A busz a szűk hegyi utcákon is kényelmesen elfért (forrás: PK Zrt.)

Másodikként az idei tököli buszfesztiválon bemutatkozott Credo EN 9,5 midibuszt tesztelhették az utasok. A jármű az MJT-nél jobb benyomást keltett, bár hasonlóan szűkös belső térrel rendelkezik, de az összeszerelés minősége a debreceni gyár felett áll. A sofőrök is elégedettek a busszal, mindössze az előrefelé szűkülő karosszériára panaszkodtak, ugyanis manőverezéskor ha valahol elfér az eleje, még nem biztos, hogy a hátulja is elmegy.

Ikarus V187 Uránváros végállomáson (fotó: Major András)

Ikarus V187 Uránváros végállomáson (fotó: Major András)

Október végén, harmadikként mutatkozott be az Ikarus V187 a városban. A fővárosi busztesztről már jól ismert csuklós busz jól vizsgázott Pécsett, egyedüli kifogás a járművel szemben a kevés állóhely volt. Egy esetleges pozitív döntés esetén az Ikarus hajlandó lenne a városban végösszeszerelő üzemet is létrehozni.

Kakukktojásként a cseh SOR cég is elhozta a termékeit, a Credo buszok eredeti licenszét is adó gyártó egy alacsonypadlós szólót, egy csuklóst, valamint egy midibuszt hozott. Ugyan a licensz megvásárlása után a két cég külön utakon folytatta a fejlesztéseit, mégis a mai napig rengeteg hasonlóság található a két gyár buszain. Az NB 18-as típusú csuklós busz alacsony fogyasztása mellett igényes összeszerelésével hívta fel magára a figyelmet, érdekesség, hogy az első ajtónál itt is szűkös az utastér.

A SOR NB18 az uránvárosi csuklós vonalakon teljesített szolgálatot (fotó: Major András)

A SOR NB18 az uránvárosi csuklós vonalakon teljesített szolgálatot (fotó: Major András)

A SOR NB18 hátulról (fotó: Major András)

A SOR NB18 hátulról (fotó: Major András)

A szóló NB 12-es busz, ahogy a neve is mutatja, 12 méter hosszú, csuklós társához hasonlóan középen dupla ajtóval rendelkezik. A midi kategóriás BN 9,5 alacsony belépésű busz (Low Entry – LE), vagyis a második ajtóig alacsonypadlós, a hátsó részt két lépcsőn lehet megközelíteni, emiatt a karosszériában is található egy törés, ami egyedi formát kölcsönöz a busznak.

A szóló NB 12-es busz a Főpályaudvar végállomáson (fotó: Major András)

A szóló NB 12-es busz a Főpályaudvar végállomáson (fotó: Major András)

Az érdekes kinézetű BN 9,5-es (forrás: PK Zrt.)

Az érdekes kinézetű BN 9,5-es (forrás: PK Zrt.)

Ezt követően egy újabb magyar gyártó, a NABI nemrég bemutatkozott szóló busza közlekedett Pécsett. Az M.A.N. főegységekre épült Sirius az Amerikába több száz példányban eladott NABI BRT magyar változata. Az eddig legjobb minőséget képviselő kocsi nem teljesen alacsonypadlós, csupán alacsony belépésű (LE), így csak kisebb városokban futhat be komolyabb karriert, a nagyvárosokban ugyanis a teljes alacsonypadló a követelmény.

NABI Sirius a 33-as felső végállomásán, Tettyén (fotó: Major András)

NABI Sirius a 33-as felső végállomásán, Tettyén (fotó: Major András)

A busz hátulról (fotó: Major András)

A busz hátulról (fotó: Major András)

Utolsónak a Credo Citadell szóló és csuklós változata is bemutatkozott a megyeszékhelyen: a szóló hétköznap főpályaudvari, hétvégén pedig uránvárosi járatokat vitt; a csuklós társa pedig hét közben uránvárosi, hétvégén pedig kertvárosi vonalakat járt be. A Credók tesztjével véget ért a nagyszabású buszteszt – az utasok és a sofőrök véleményének összesítése után az önkormányzat remélhetőleg minél hamarabb új buszok beszerzése mellett dönt, jelenleg ugyanis óriási buszhiány van Pécsett, amin még a tesztbuszok sem tudtak segíteni.

A csuklós Citadell tesztbusz Uránváros végállomáson (fotó: Major András)

A csuklós Citadell tesztbusz Uránváros végállomáson (fotó: Major András)

Generációk egymás közt (fotó: Major András)

Generációk egymás közt (fotó: Major András)

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *