VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Mellékvonalak: VEKE-menetrend és koncepció utasbarát szolgáltatásra

2010-06-27
By

A VEKE úgy értesült, hogy a MÁV a kormányzat döntését elszabotálva a jövő héten megnyitandó vasúti mellékvonalakon csak napi 4 vonatpárt kíván közlekedtetni, ami néhol még a korábbi, elégtelen, a vonal bezárásához vezető rossz menetrendeknél is szűkebb kínálatot biztosít, ráadásul a fővonalakhoz való csatlakozások sem javulnának. Egyesületünk részletes menetrendi javaslatot és szakmai koncepciót készített, melyet a szakminisztériumnak is megküldünk. A tételes menetrend a cikk végén letölthető.


Egyesületünk örömmel értesül róla, hogy a korábbi trendekkel ellentétben a vasúti mellékvonalakról szóló hírek ezúttal nem megszüntetésekről, hanem újranyitásokról szólnak, és a közlekedéspolitika alkotóinak szándéka ezúttal az, hogy a korábban megcsonkolt hálózat legszükségesebb és életképes elemeit ésszerűen visszaállítsa. Sok esetben a vasútvonalak azért kerültek a bezárás sorsára, mert nem megfelelő módon, elhibázott menetrendekkel, utasellenes szolgáltatási színvonal mellett üzemeltették azokat, így a potenciális utasok jó része meg sem jelent, vagy elpártolt e vonalakról. Ahogy a miniszternek írt korábbi levelünkben leírtuk, fontos, hogy az újranyitás során az érintett mellékvonalak már azonnal, a 2010-es év végi menetrend váltás előtt is a lehető legjobb menetrendekkel és működő csatlakozásokkal kezdjenek üzemelni. Azaz valóban új hálózati elemként jelenhessenek meg a rendszerben, a szükséges mértékben szolgálva a hivatásforgalmi és turisztikai igényeket egyaránt.

Személyvonat Kisbéren, az 5-ös számú, Székesfehérvár-Komárom vasútvonalon - a vonalnak a 45-ös vonal megnyitása után jelentős interregionális szerepe lehet. (forrás: Halász Péter)

Személyvonat Kisbéren, az 5-ös számú, Székesfehérvár-Komárom vasútvonalon – a vonalnak a 45-ös vonal megnyitása után jelentős interregionális szerepe lehet. (forrás: Halász Péter)

Az utolsó Karcag-Tiszafüred vonat a bezárás előtt 2009-ben - a vonal júliusban indul újra. (forrás: T. Hámori Ferenc  - Indóház)

Az utolsó Karcag-Tiszafüred vonat a bezárás előtt 2009-ben – a vonal júliusban indul újra. (forrás: T. Hámori Ferenc – Indóház)

Aggodalommal értesültünk arról, hogy a MÁV el akarja szabotálni a megnyitandó mellékvonalak sikeres üzemét és lényegében a Kormány döntését kívánja komolytalanná tenni azáltal, hogy a korábbinál is szűkebb kínálattal, napi átlagosan négy pár vonattal szolgálná ki ezen vonalakat. Egy ilyen menetrend az új Kormány lejáratásán és a döntés komolyságának, hitelének teljes aláásásán túl semmi másra nem alkalmas. Több, most újranyitandó vonalon jóval több vonatpár közlekedett, s a menetrendek még így sem voltak elég jók; mit várhatunk akkor, ha még a korábbi állapothoz képest is rosszabb szolgáltatással elégszünk meg? Ha a kínálat elégtelen lesz, és az utasok elmaradnak, az a mellékvonalak újranyitásának ügyét lejáratja, s látszólag a vasút ellenségeinek véleményét igazolja majd. Egyesületünk is sokszor hangsúlyozta már, hogy a vasúti kínálat költsége nem a vonatpárok számától, a megtett kilométerektől, hanem az infrastruktúra fenntartásának költségétől, és a felhasznált élőmunka árától függ elsősorban. A vasút magas fixköltség-aránya miatt ezek a kínálatszűkített menetrendek tehát nem csak közlekedéspolitikailag értelmetlenek, hanem közgazdaságilag is, mivel vonatonként néhány utassal már a további indulások valódi többlete, határköltsége kitermelhető. Állandó eszközállomány mellett a menetrendi kínálat kurtítgatása, csonkítása gyakorlatilag csak az utasszámot, a bevételt, s nem a költségeket csökkenti – nincs jobb példánk erre, mint a MÁV elmúlt évekbeli gazdálkodásának eredményei és vonalbezárásai.

Az utolsó, bezárás előtti vonat a 142-es sz., Lajosmizse-Kecskemét vonalon - szerencsére nem a legutolsó. (forrás: Deák Bence - Indóház Online)

Az utolsó, bezárás előtti vonat a 142-es sz., Lajosmizse-Kecskemét vonalon – szerencsére nem a legutolsó. (forrás: Deák Bence – Indóház Online)

A VEKE javasolja megnyitni a 47-es számú vasútvonalat - a kép a vonal utolsó napján készült. (forrás: Ipacs Bence - Indóház Online)

A VEKE javasolja megnyitni a 47-es számú vasútvonalat – a kép a vonal utolsó napján készült. (forrás: Ipacs Bence – Indóház Online)

Desiro-motorvonat Porva-Csesznek megállóhelyen, a 11-es Győr-Veszprém vasútvonalon. A színvonalas győri elővárosi közlekedés feltételei adottak, már csak az általunk javasolt, kínálati menetrendet kellene bevezetni. (forrás: Dobronyi Tamás)

Desiro-motorvonat Porva-Csesznek megállóhelyen, a 11-es Győr-Veszprém vasútvonalon. A színvonalas győri elővárosi közlekedés feltételei adottak, már csak az általunk javasolt, kínálati menetrendet kellene bevezetni. (forrás: Dobronyi Tamás)

A VEKE azért döntött a megnyitandó vonalakkal kapcsolatos részletes menetrend elkészítéséről, mert szeretnénk bebizonyítani: rövid idő alatt, a jelenlegi pályaállapotok és fővonali járatstruktúra mellett is készíthető színvonalas menetrend, és a minisztérium nem szorul rá a – néhány hónapja még a vasút leépítése mellett érvelő – MÁV-vezetők kétséges szándékú, kínálatszűkítést célzó menetrendi tanácsaira.

A vonalakra javasolt tételes, az érvényben lévő országos menetrendhez igazodó közlekedési rendet csatolt melléklet tartalmazza. A VEKE által javasolt menetrendek a helyi igényekhez és az országos rendszerhez is a lehető legjobban igazodnak, miközben költség-hatékonyak, de a soron következő, év végi menetrend váltás során a hálózat ezen elemeinek integrációja az országos rendszer további finomhangolásával még jobban megvalósíthatóvá válik. Megjegyzendő azonban, hogy a jelenlegi vonallista az újranyíló és ésszerűen üzemeltethető vonalakról még messze nem teljes: további vonalak reaktiválásával (pl. a Székesfehérvár-Sárbogárd vonal) még jobb és még inkább utasbarát szolgáltatás érhető el, különösen a nagytérségi kapcsolatok minőségi javítása terén.

Személyvonat Győrszabadhegy állomáson a 11-es vonalon. A győri elővárosi forgalomban napi 4 pár vonattal legfeljebb kinevettetheti magát a MÁV. (forrás: Dobronyi Tamás)

Személyvonat Győrszabadhegy állomáson a 11-es vonalon. A győri elővárosi forgalomban napi 4 pár vonattal legfeljebb kinevettetheti magát a MÁV. (forrás: Dobronyi Tamás)

Az Egyed-rábacsanaki épület bontása a 14-es, Pápa-Csorna vasútvonalon (forrás: Dobrocsi Ferenc)

Az Egyed-rábacsanaki épület bontása a 14-es, Pápa-Csorna vasútvonalon (forrás: Dobrocsi Ferenc)

Rába-híd a 14-es vasútvonalon - korábban 9 pár vonat közlekedett rossz csatlakozásokkal, ha a vonal 4 pár vonattal nyílik újra, az lejáratja a mellékvonalak újranyitásának ügyét. (forrás: Feld István Márton)

Rába-híd a 14-es vasútvonalon – korábban 9 pár vonat közlekedett rossz csatlakozásokkal, ha a vonal 4 pár vonattal nyílik újra, az lejáratja a mellékvonalak újranyitásának ügyét. (forrás: Feld István Márton)

A VEKE megnyitásra javasolja a 47-es, Dombóvár-Komló vasútvonalat is. (forrás: Feld István Márton)

A VEKE megnyitásra javasolja a 47-es, Dombóvár-Komló vasútvonalat is. (forrás: Feld István Márton)

Hangsúlyozzuk tehát, hogy jelen javaslatunk csak pillanatnyi megoldás, a jelenlegi helyzetben érvényes koncepció, nem a jelenlegi infrastruktúrán elérhető legjobb magyar vasúti menetrend, mivel a csatlakozó fővonalak menetrendjének megváltoztatása egy hét alatt nem tűnt számunkra reális lehetőségnek. A VEKE a mai infrastruktúrán megvalósítható legjobb, ütemes menetrendet még 2009-ben készítette el; ennek bevezetését az új Kormánynak is javasoljuk. Ezáltal a következő menetrendváltástól, 2010. december 11-étől biztosítható lehet az országos közlekedési hálózat további fejlődése, az országos ütemes menetrend megvalósítása és vasúthálózatunk egységes, koherens rendszerként való működése, a jelentős hatékonysági tartalékok kihasználásával.

Javasoljuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy döntése során az utasok szempontjait helyezze mindenek fölé, s ne engedjen a MÁV nyomásának, hanem olyan kínálatot és menetrendet vezessen be, amely ismét a térségek nélkülözhetetlen elemévé teszi a most újranyíló vasútvonalakat.

A 77-es Aszód-Vácrátót vasútvonal: a VEKE következő

A 77-es Aszód-Vácrátót vasútvonal: a VEKE következő “körben” megnyitását javasolja. (forrás: Feld István Márton)

GYSEV vonat a 14-es Pápa-Csorna vasútvonalon - vajon júliustól a korábbinál is rosszabb menetrenddel? (forrás: Feld István Márton)

GYSEV vonat a 14-es Pápa-Csorna vasútvonalon – vajon júliustól a korábbinál is rosszabb menetrenddel? (forrás: Feld István Márton)

Letölthető dokumentumok:

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *