VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Demszky Gábor és Élő Norbert nem mondanak igazat a járatritkításról

2010-03-31
Szerző:

Egyértelmű idézetek és tények bizonyítják a járatritkítás tervét. A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén tárgyalja a BKV finanszírozásáról szóló Főváros – Állam szerződés tervezetét. A VEKE kedden részletes elemzést készített a szerződés tartalmáról és a BKV finanszírozásáról, a város vezetője és egy szocialista képviselő azonban nyomban a szerződésben szereplő tarifaemelés és járatritkítás elkenésével, tagadásával válaszolt.
Demszky Gábor főpolgármester, illetve egy közlekedési szakkérdésekben eddig előttünk ismeretlen szocialista képviselő adott ki némi méltatlan vádaskodással vegyített, ugyanakkor egyértelműen valótlan cáfolatot. A válaszok részben cáfolják a járatritkításokat, részben azt mantrázzák, hogy a BKV több pénzhez jut a szerződés nyomán, ezt azonban senki sem cáfolta, a VEKE anyaga ennek az „árát” mutatja be részletesen – éppen azt, hogy a megállapodás csak látszólag a BKV megmentése, valójában egy kártékony alku. Az alábbiakban felsoroljuk azokat az idézeteket és tényeket, melyek bebizonyítják, hogy a szerződéstervezet jelentős járatritkítással, teljesítménycsökkentéssel számol.

  1. Tislér László, a BKV pénzügyi főosztályvezetője a Városüzemeltetési Bizottság ülésén szószerinti jegyzőkönyvbe az alábbiakat mondta:

    „TISLÉR LÁSZLÓ (BKV Zrt.): Tislér László vagyok a BKV-tól. Igen, ez a program úgy készült, hogy a beruházás, amely 2011-től megjelenik, paraméterkönyvi csökkentés mellett valósul meg, egy kisebb mértékű teljesítménycsökkenés van benne, ami a beruházásokhoz fedezetet nyújt…”

    Demszky Gábor és Élő Norbert tehát nem a VEKÉ-t, hanem a BKV-nál a szerződés tervezetét kidolgozó szakmai vezetőt cáfolják, amikor azt állítják, hogy a szerződésben foglalt belső forrásátcsoportosítások nem teljesítménycsökkentésen alapulnak.

  2. A Fővárosi Közgyűlés januári ülésén ellenzéki javaslatra úgy döntött, hogy:

    „A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a BKV finanszírozásáról szóló megállapodások, szerződések kapcsán nem kíván elköteleződni:

    • a fővárosi közösségi közlekedés összteljesítményének csökkentésére, járatritkításra” (..)”,

    illetve:

    „Felkéri a főpolgármestert, hogy a BKV finanszírozásáról megkötendő Főváros – Kormány szerződés kapcsán folytasson tárgyalásokat annak érdekében, hogy:

    • a szerződés ne jelentsen teljesítménycsökkentési kényszert a tömegközlekedésben (…)”
  3. A mostani, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés ezen fenti határozatok visszavonását, hatályon kívül helyezését tartalmazza. Ugyan miért kéne ezeket visszavonni, hatályon kívül helyezni, ha nem akarnának teljesítménycsökkentésre, járatritkításra elköteleződni és az egész csak a „VEKE kitalációja” lenne?


    Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes (akivel ezek szerint főnöke vagy nem egyeztet vagy Demszky szándékosan nem mond igazat) a döntések hatályon kívül helyezését meg is indokolja

    „Amint az a levelezésből kiolvasható, a Pénzügyminisztérium merev elutasításába ütközött nem csak a kibocsátott teljesítményre és a tarifára vonatkozó fővárosi szándék, hanem az ennél még alapvetőbb, a megállapodásban rögzített kötelezettségek és garanciák egyenlőségének elve is.” (idézet az előterjesztésből)

    Tehát Ikvai-Szabó Imre leírja és beismeri, hogy a kibocsátott teljesítményre voantkozó fővárosi szándék (a fenti határozatok végrehajtása) a PM elutasításába ütközött. Tehát, benne volt és benne is maradt a szerződésben.

A fenti tények, szó szerinti idézetek egyértelműen cáfolják Demszky Gábor és Élő Norbert szavait és azt az állításukat, hogy a szerződéstervezetben szó sincs járatritkításról. Ha nem lenne, akkor a BKV főosztályvezetője ezt nem mondaná, a járatcsökkentést tiltó határozatot nem kéne hatályon kívül helyezni és a főpolgármester-helyettes nem sajnálkozna a járatritkítás elleni fővárosi közgyűlési szándék pénzügyminisztériumi elutasításáról. A szerződésben szereplő pénzmozgások elemzését honlapunkon részletesen bemutattuk, természetesen azok is alátámasztják, hogy a szerződéstervezet teljesítménycsökkentéssel és az egyébként nem is cáfolt, de igen káros jövőbeni tarifaemeléssel számol.

Kérjük a koalíciós képviselőket, hogy ne felmentést keressenek maguknak a rossz döntés alól és ne beszéljenek mellé, hanem kezdeményezzék inkább a szerződéstervezet módosítását. A szerződést a Kormány még nem hagyta jóvá, a Fővárosnak még módja van a kritikus pontok módosításának kezdeményezésére. A VEKE minden korábbi állítását alátámasztotta és ezeket ezután is fenntartja, a BKV finanszírozásával kapcsolatos konstruktív javaslatainkkal együtt.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.