Összeomlott a tömegközlekedés: rendkívüli intézkedések szükségesek | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Összeomlott a tömegközlekedés: rendkívüli intézkedések szükségesek

2010-01-04
By

2010 első munkanapjának reggelén lényegében összeomlott Budapest buszközlekedése: egyes garázsokból a buszok fele sem állt forgalomba, számos vonalon (pl. 27-es, 112-es, 136E, 203-as, 233E, 272-es, stb.) lényegében be sem indult reggel a közlekedés vagy a 7-8 perc helyett több mint egy órát kellett várni a járatokra. A VEKE rendkívüli intézkedéseket sürget.
A garázsok között jelentős különbségekről tudni: míg Kelenföldön és Délpesten a buszok nagy része nem állt forgalomban, addig az óbudai garázsban a kimaradások száma nem sokkal haladta meg a más téli napokon előforduló mértéket. Tekintettel arra, hogy a hideg időjárás az egyes garázsokat elvileg ugyanannyira sújtotta, a sokszoros eltérést mutató járatkimaradási számok arra utalnak, hogy a BKV-nál a valóban tűrhetetlen műszaki állapotokra immáron a sztrájkhelyzet előszele is rárakódik, ezzel lehetetlenítve el teljesen a felszíni közlekedést.

Iskolaidőszak kezdődik, a helyzet tehát így nem maradhat, Budapest buszközlekedés nélkül nem működhet. A VEKE az alábbi kéréseket fogalmazza meg az ügyben.

1. A VEKE ezúton kéri a fÅ‘polgármestert és a BKV vezérigazgatóját: mihamarabb jussanak az utasok érdekében eredményes, legalább átmeneti megállapodásra a szakszervezetekkel a felszíni közlekedés stablilizálására, hisz egyik félnek sem lehet érdeke – bejelentett sztrájkon kívüli idÅ‘szakban – a budapesti tömegközlekedés megbénítása.

2. A VEKE ezúton is kéri a járművezetőket, szállítsák el a megállókban fagyoskodó utasokat és keressenek más eszközöket munkajogi harcukhoz. A BKV járműparkja gyalázatos állapotban van, a munkakörülmények sok esetben nem ütik meg az elvárható mértéket és joggal adhatnak okot a felháborodásra. A helyzeten sürgősen változtatni kell, ezzel a VEKE maximálisan egyetért most is, ahogy eddig is. Azonban a meglepetésszerű leállás rossz eszköz a célok elérése érdekében, és nem alkalmas arra, hogy maguk mellé állítsák az utasokat. A közösségi közlekedésben dolgozók és a közösségi közlekedés utasai valójában azonos érdekűek, mind azt szeretnék, ha a BKV pontos, tiszta, megbízható és megfizethető szolgáltatást nyújtana mindenki megelégedésére, és a cég korrupciómentesen működne. Azonban eredményt is csak együtt tudnak elérni, a szükséges változtatásokat csak együtt tudják kikényszeríteni. A ma reggeli akció címzettjeit, a szolgáltatásért és a BKV-nál uralkodó körülmények javításáért felelősöket ugyanis az egész láthatólag nem érdekli. A főpolgármester hallgat, a kormánybiztos pedig már decemberben megmondta, hogy ő mindent megoldott a BKV-nál. A címzettek így az utasok lettek, akik viszont a legkevesebbet tehetnek arról, ami a BKV-nál folyik.

3. Ezúton felszólítjuk a BKV-t, hogy a rendkívüli helyzet elhárításának idejéig javítsák az utastájékoztatást, erősítsék meg az elérhetetlen telefonos ügyfélszolgálatot. Hozzanak létre a BKV honlapján olyan rovatot, ahol vonalról vonalra nyomon követhető az egyes vonalakon kialakult közlekedési rend, a nagyjábóli követési idők. Mivel nincs hivatalosan bejelentett sztrájkhelyzet, a budapestiek nem értesülhettek arról, hogy nem érdemes az autóbuszokra várakozniuk. Elfogadhatatlan, hogy az egyáltalán nem is közlekedő vonalakról sincs tájékoztatás, így a hideg időben az utasok csak a megállóban eltöltött fél óra után érzékelhetik, hogy nincs értelme várakozni, és más járatot vagy más közlekedési módot kell keresniük.

4. Tekintettel arra, hogy a BKV alvállalkozói (VT-Transman, Nógrád Volán) autóbuszai fennakadás nélkül közlekednek, sem műszaki hiba, sem sztrájkveszély nem fenyegeti a közlekedésüket, kérjük, hogy azokról a vonalakról, ahol csak alvállalkozói autóbuszok közlekednek, csoportosítsanak át járműveket azon járatokra, ahol jelentősebb a fennakadás.

5. A VEKE egyúttal kéri az utazóközönséget, teljesen jogos haragjukat ne azokon a járművezetőkön töltsék ki, akik felveszik a munkát és kimennek dolgozni.

A fÅ‘városi buszközlekedés egyre komolyabb kiszámíthatatlansága – különösen a hideg téli idÅ‘szakban – komoly utasvesztÅ‘ hatást gyakorolhat, fÅ‘leg a céltalan és káros jegyáremelés hatásával párosulva. A VEKE elítéli az öncélú közlekedéskorlátozást, az utasok türelmével és kiszolgáltatottságával való visszaélést, a budapesti tömegközlekedés leromlását, szándékos rombolását, a BKV teljes erkölcsi és anyagi elzüllését.

Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület

A European Passengers’ Federation magyar tagszervezete

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *