VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Megakadályoztuk a tarifaemelést (frissítve)

2009-11-26
By

Frissítve: Sajnos a közgyülés december 16-án, másodszorra tárgyalva elfogadta a tarifaemelést.

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén elutasította a tarifaemelési javaslatot. Ezzel 15 év után most először nem emelkednek a BKV viteldíjai.
Ahogy a VEKE korábban jelezte, a Horváth Csaba által jegyzett tarifaemelési javaslat határozottan káros lett volna a budapesti közlekedésre nézve, mivel a hivatalos adatok szerint is csak 0,6%-os bevételnövekedést jelentene a 4%-os emelés. Ugyanakkor bizonyosan növekedett volna mind a bliccelők, mind az autóval közlekedők száma.

A tervezet szerint január 1-től 300 forintról 320 forintra nőtt volna a vonaljegy, 9400-ról 9800 forintra a havi bérlet, miközben az ezévi két korábbi emelés hatására sem növekedtek a BKV bevételei a tavalyihoz képest.

A budapesti tömegközlekedés áremelés nélkül is Európa egyik legdrágábbja, ami azon felül, hogy ez a járműpark állapotában nem tükröződik, és jelentős anyagi terhet jelent a budapestieknek, lehetetlenné teszi, hogy a környezetbarát közlekedés felvegye a versenyt a sokszor alig drágább autózással. Így egy újabb tarifaemelés a jelenlegi helyzetben csak meg nagyobb dugókat, még lassabb buszokat és még nagyobb levegőszennyezést okozott volna.

A tarifaemelést először szerdán a városüzemeltetési bizottság utasította el, elfogadva a VEKE érveit, majd csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés nagy többséggel leszavazta az indítványt. Több képviselő is kiemelte az áremeléshez képest jelentéktelen bevételnövekedést.

A VEKE az elavult jegyrendszer árainak emelése helyett az általánosságban elterjedt, olcsón bevezethető időalapú jegyek bevezetését javasolja.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *