VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Elhunyt Lassu Gábor, a legelső magyar csuklós autóbusz megalkotója

2009-10-27
By

Lassu Gábor, aki a magyar autóipar legnagyobbjai közé tartozott, életének 81-dik évében elhunyt.

Lassu Gábor (forrás: Dr. Lassu Gábor)

Lassu Gábor (forrás: Dr. Lassu Gábor)


Legnagyobb, legismertebb munkája az első magyar csuklós autóbusz megalkotása volt. Az 50-es évek közepétől egyre égetőbb férőhelyhiány orvoslására két mérnök társával, Rózsa Lászlóval, és Színi Bélával a Fővárosi Autóbuszüzem felkérésére 1960-ban egy Ikarus 60-as és egy Mávag Tr5-ös buszból létrehozták az “ITC 600” típusjelű csuklós autóbuszt. A csuklósítási program olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a FAÜ hamarosan az összes IK 60-as buszát csuklósította ezzel a megoldással. A FAÜ “házi” megoldását aztán átvette az Ikarus is, ahol 1962-ben megjelent az első “gyári” csuklós autóbusz, az Ikarus 180-as. Lassu és társai által kifejlesztett csuklós megoldás aztán további Ikarus típusokon keresztül a mai napig közösségi közlekedésünk része.

Bővebben a csuklós autóbuszokról itt olvashat.

Az első csuklós autóbusz Budapesten, a FAÜ karácsonyi üdvözlőlapján, Halászbástya, Budapest (forrás: Gyulai Géza gyűjteménye)

Az első csuklós autóbusz Budapesten, a FAÜ karácsonyi üdvözlőlapján, Halászbástya, Budapest (forrás: Gyulai Géza gyűjteménye)

Háromtengelyes 620 csuklós a Városligetben, Városliget, Budapest (forrás: Főváros Tömegközlekedésének másfél évszázada)

Háromtengelyes 620 csuklós a Városligetben, Városliget, Budapest (forrás: Főváros Tömegközlekedésének másfél évszázada)

Később a MOGÜRT-höz került, melynek külkereskedőjeként bejárván a világot Ghána, Ceylon, és Venezuela után, Európába (többek között Németországba, Svédországba), majd 1978-tól az USA-ba is adott el magyar autóbuszokat. Ez akkoriban igen nagy sikereket hozott Magyarországnak, hiszen nem csupán a gazdaságnak, de nemzeti hírnevünknek is sokat tett munkásságával. Ezen felül, mint mérnök és újító szellemű alkotó, haláláig dolgozott különféle autóipari találmányokon és szabadalmakon.

Az idő múlásával egyre kevesebben maradnak a “hőskorból” az élők sorában, és lassan feledésbe merül, hogy idehaza is voltak és vannak a magyar autóiparnak kiváló eredményei és nagyszerű emberei.

Temetése a Farkasréti Temetőben október 29-én csütörtökön 3/4 1-kor lesz.

Lassu Gábor (forrás: Dr. Lassu Gábor)

Lassu Gábor (forrás: Dr. Lassu Gábor)

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *