VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Utasellenes iskolaszüneti menetrend a MÁV-nál: újabb abszurd történet

2009-06-23
By

Elérkezett idén is a tanítási szünet, a MÁV pedig kevesebb vonatot indít. Sokkal kevesebbet. Igaz, nem reggelente és délután, amikor valóban kevesebben utaznak ilyenkor, hanem délelőtt, amikor nyaranta éppen többen. Így aztán ugyanannyi szerelvény van forgalomban, mint tanítási időben, a személyzet viszont ahelyett, hogy dolgozna, a délelőtti órákban a végállomáson téblábol. Megtakarítás így nincs, fölbosszantott és a zsúfoltság miatt állva utazó utas annál több. Újabb abszurd jelenet államvasutunk soha véget nem érő szerencsétlenkedéséből.

Pazarlás a köbön: a nemrég felújított szerelvények is kihasználatlanul állnak, miközben a vonatok ritkábbak és rövidebbek, így zsúfoltabbak lettek., Rákos, Budapest (forrás: Halász Péter)

Pazarlás a köbön: a nemrég felújított szerelvények is kihasználatlanul állnak, miközben a vonatok ritkábbak és rövidebbek, így zsúfoltabbak lettek., Rákos, Budapest (forrás: Halász Péter)


A VEKE már a tavaly decemberi menetrendváltásnál jelezte, hogy a minden racionalitást nélkülöző járatritkítások szolgáltatási, üzemviteli és gazdálkodási szempontból is értelmetlenek és károsak. Olyan vonatokat töröltek a nyári szüneti menetrendből, melyek eddig sem a munkába-iskolába igyekvőket szolgálták ki, hanem a délelőtti és a koraesti órákban teremtettek a csúcsideinél ritkább, de még elfogadható – jellemzően félóránkénti – követési időt. Budapest elővárosában a nyárra minden második vonatot eltüntettek a menetrendből, vagyis óránként közlekednek a vonatok Budapest külső kerületeibe és elővárosaiba. Miközben nyilvánvaló, hogy nyáron délelőtt és koraeste éppenhogy többen utaznak, mint az év más hónapjaiban, mindez a MÁV-ot nem érdekli, hiszen a miniszter felé kilométer-alapon számolnak el az éves teljesítménnyel. Így az, hogy valójában semmiféle megtakarítást nem lehet elérni, viszont utasok tömegeit lehet a vasúttól elriasztani, a döntéshozóknál senkit nem izgat. A papír türelmes, az utasok véleményére pedig senki nem kíváncsi.

Pazarlás a köbön: a nemrég felújított szerelvények is kihasználatlanul állnak, miközben a vonatok ritkábbak és rövidebbek, így zsúfoltabbak lettek., Rákos, Budapest (forrás: Halász Péter)

Pazarlás a köbön: a nemrég felújított szerelvények is kihasználatlanul állnak, miközben a vonatok ritkábbak és rövidebbek, így zsúfoltabbak lettek., Rákos, Budapest (forrás: Halász Péter)

Azért, hogy a vasúton utazóknak még jobban elvegyék a kedvét az utazástól, a menetrenden túl a szerelvények hosszát is megrövidítették, így az utasok még csúcsidőben sem számíthatnak kényelmesebb eljutásra. A MÁV utasainak több, mint felét kitevő budapesti elővárosi utasok így állva utazhatnak még nyáron is. Pedig szó sincs eszközhiányról, nem tűnnek el a személykocsik, csak éppen nyáron azokat is vakációra küldik. Nemrégiben sok pénzért felújított vasúti személykocsik vesztegelnek kihasználatlanul. A balatoni forgalomban eközben órás késések, kigyulladó mozdonyok, káosz és zsúfoltság a jellemző – tehát itt sem jobb a helyzet.

Közben a MÁV vezetőin senki nem kéri számon az évről évre romló üzemi és gazdasági mutatókat. Ha megint túl sok lesz a veszteség, gyorsan megszüntetnek még pár vonatot, bezárnak pár vonalat. Persze ettől a költség nem csökken, a bevétel pedig garantáltan kisebb lesz. A VEKE ezúton szólítja fel az érintett vasúti és minisztériumi vezetőket: álljanak ki a nyilvánosság elé és számoljanak el végre hibás lépéseik következményeivel. Az ostoba, bürokrata döntéseik helyett intézkedjenek 2010-től az Európa-szerte bevált ütemes menetrend országos bevezetésére, addig is pedig azonnal vizsgálják felül az elhibázott nyári menetrendet, a túl ritka és túl rövid vonatokat.

A törölt vonatok listája itt érhető el.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *