VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Járatritkítás helyett: új, ütemes vasúti menetrendet készített a VEKE

2009-06-26
By

A 2008 végén bevezetett vasúti menetrend jelentős járatritkításokat hozott, azonban a hatékonyság nem javult, ugyanannyi szerelvény és ugyanannyi forgalmi dolgozó szükséges a kevesebb vonathoz is. A kevesebb vonat kevesebb utast szállít és ezért zuhannak a MÁV bevételei is – ellentétben a költségekkel. Ha másból nem, a 2008-as kudarcból rájöhettünk: gyökeresen új szemlélet szükséges a vasút rendbetételéhez. A felismerés helyett azonban a válságkezelés címén a leépülési spirálban haladunk tovább: Oszkó Péter pénzügyminiszter nyilatkozataiból ismét egy vasúti járatritkítás képe sejlik fel.

Korszakok. Még egy ideig láthatóak együtt., Keleti pályaudvar, Budapest (forrás: Dorner Lajos)

Korszakok. Még egy ideig láthatóak együtt., Keleti pályaudvar, Budapest (forrás: Dorner Lajos)


A nyugat-európai és cseh példák egyértelműen mutatják, hogy merre kell haladnunk, ha versenyképes vasúti szolgáltatást szeretnénk. A VEKE most arra tett kísérletet, hogy a döntéshozóknak bebizonyítsa: van más út, a magyar vasút előtt nem csak a leépülés útja áll.

A VEKE kidolgozta Magyarország teljes vasúti menetrendjét korszerű alapelvek alapján, konkrét csatlakozási tervekkel és technológiai, járműgazdálkodási szempontokat is figyelembe véve. Összességében elmondható: a korszerű ütemes menetrendi rendszer bevezethető a Dunántúlon is, a keleti országrészben 2008 végén esztelenül, az ütemekből törölt vonatok helyreállíthatók. Teljesen új koncepció alapján javaslunk a Dunántúlon interregionális vonatokat. A vasútnak mind a budapesti elővárosi, mind a térségi-regionális, mind a távolsági forgalomban vissza kell nyernie versenyképességét – ehhez jobb pályákra, több új járműre is szükség van, de az új menetrend ezek nélkül, már 2009 decemberében is bevezethető.

Az új menetrendben optimális kocsielosztást javaslunk, annak érdekében, hogy minél több vonalon jelenhessenek meg a korszerű járművek. A VEKE menetrendje 440 személykocsi megtakarítását teszi lehetővé a szolgáltatási színvonal javítása és a forgalmi teljesítmény növelése mellett! Ez a MÁV járműparkjának 14%-os csökkentését és 4 milliárdos megtakarítást tesz lehetővé. Ahogy a néhány vonalon már sikerrel bevezetett ütemes menetrend (pl. Szeged felé) megmutatta, a jó menetrend utasokat hozhat, így a megtakarításokon túl jelentős többletbevétellel is kalkulálunk.

A menetrendi intézkedéseken túl intézményrendszeri változtatásokat is javaslunk: a Volán-társaságok regionális szinten történő összevonása és a vasúttal közös szakmai irányításuk lehet csak megoldás arra, hogy a társaságok ne egymással versenyezzenek, hanem közösen az autózással szemben kínáljanak versenyképes alternatívát.

A vasúti menetrendi javaslatunkat a miniszterelnöknek, a pénzügyminiszternek, a közlekedési miniszternek és a parlamenti pártok frakcióvezetőinek is megküldtük. Reméljük, hogy a Kormány belátja: a válságkezelés nem jelentheti a magyar vasút válságának további mélyítését. A leépülési spirálból történő kitöréshez nem az utasokon, hanem a MÁV-on kell spórolni: hatékonyabb vasút, ütemes menetrend, szolgáltatói szemlélet és a tömegközlekedési ágazat teljes intézményi átalakítása szükséges.

Letölthetö dokumentumok:

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *