VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

2016-ban is komoly kihívások állnak a tömegközlekedés utasai és az értük tenni vágyók előtt: Kérjük, Ön is segítse munkánkat, és SZJA 1%-ának felajánlásával támogassa a VEKÉ-t!

Előre kitöltött, nyomtatható Rendelkezési Nyilatkozat letölthető INNEN (PDF formátumban).

Adószámunk: 18104202-1-42

Győrött volt a legszínesebb 2008-as Európai Mobilitási Hét

2009-01-20
Szerző:

A Kisalföld 2008. december 22-i száma adta hírül, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium megítélése szerint 2008-ban Győrött voltak az országban a legszínesebb programok az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából. Egyesületünk győri helyi tagszervezete az elmúlt esztendőben is aktívan részt vett a programok kitalálásában, megszervezésében, valamint lebonyolításában. Évzáró visszatekintésünk az elismerés apropóján az eseménysorozat főbb tapasztalatait, emlékezetes pillanatait foglalja össze.

Múlt és jelen, Virágpiac, Győr (forrás: VEKE)

Múlt és jelen, Virágpiac, Győr (forrás: VEKE)


Beharangozó írásunk a programsorozatról itt olvasható.

Bár az időjárás az előző évhez képest kevésbé kedvezett a kültéri programoknak, a 2008-as Európai Mobilitási Hét eseményeit is folyamatos érdeklődés kísérte.

A programsorozat szeptember 18-án, a Városháza dísztermében rendezett, “Mindent a fenntartható közlekedésért!” című konferenciával kezdődött, melyet Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere nyitott meg. Ezt követően Mihályka Imre, a Kisalföld Volán Zrt. személyszállítási igazgatója, valamint Bodó Jenő informatikai igazgató bemutatta az elkövetkező néhány évben, a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében megvalósuló közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket, úgy mint a központi forgalomirányítást, a dinamikus utastájékoztatást, valamint az autóbusz-közlekedést vonzóbbá tevő további megoldásokat. Ezután Dorner Lajos, egyesületünk alelnöke “Közösségi közlekedés civil szemmel” címmel tartott előadást: a VEKE történetének rövid áttekintése után ismertette egyesületünk Győrrel kapcsolatos eddigi tevékenységét, majd felvázolt néhány lehetőséget a város közlekedésének fenntartható fejlesztésére. Ezt követően Takács Attila, a Fényjel Stúdió Kft. vezető tervezője, a Győri Építészműhely képviseletében a győri folyók és folyópartok rendezésében rejlő lehetőségekről beszélt, kitérve a vízi közlekedés kérdéseire is. Szakonyi Petra, a Polgármesteri Hivatal Stratégiai és Városfejlesztési Osztályának stratégiai tervezője “MaHOLNAP” címmel Győr alternatív közlekedésfejlesztési lehetőségeit tekintette át. Dr. Varga Zoltán, a Széchenyi István Egyetem docense, valamint munkatársai a megújuló energián alapuló közlekedési rendszerelemek kidolgozásáról beszéltek. Kobrizsa Ádám a Keret Egyesület, valamint Bencze-Kovács Virág a Magyar Kerékpáros Klub képviseletében a kerékpárosbarát közlekedés feltételeit mutatta be, konkrét győri – jó és rossz – példákkal illusztrálva az elmondottakat. A programot Varga Tibor, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség osztályvezetőjének előadása zárta, melynek témái a környezetszennyezés okozta zajszennyezés mérése és modellezése, valamint a szennyezettség mérséklésének lehetőségei voltak. Az előadásokat követően a résztvevők vitafórumon is megtárgyalhatták az elhangzottakat.A konferencia egyetlen hiányossága az volt, hogy a döntéshozó politikusok a szakmai előadásokon nem vettek részt, így a szakmai szervezetek lényegében egymással ismertették eredményeiket, tapasztalataikat, álláspontjukat, a legfontosabb célközönség távol maradt. A Kisalföld napilap beszámolója a konferenciáról itt olvasható.

A CITYbusz indulása, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

A CITYbusz indulása, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

Szeptember 19-én második alkalommal került megrendezésre Győrött a Tömegközlekedés Napja. A Megyeháza előtti téren a város közlekedésfejlesztési elképzeléseit bemutató tablók, valamint a Kisalföld Volán Zrt. jótékony célú relikvia-vására várta az érdeklődőket. Ezen a napon újra közlekedett a citybusz, azaz a belvárosi körjárat, melynek beindítását 2007-ben egyesületünk kezdeményezte. Az autóbuszok az előző évinél sűrűbben – immár 2 kocsival -, és hosszabb útvonalon, a Széchenyi István Egyetemet is érintve közlekedtek.

CITYbusz indulása, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

CITYbusz indulása, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

A Teleki utca lezárva a forgalom elöl, Teleki utca eleje, Győr (forrás: VEKE)

A Teleki utca lezárva a forgalom elöl, Teleki utca eleje, Győr (forrás: VEKE)

A citybusz stratégiai fontossága abban rejlik, hogy amennyiben – számos nyugat-európai város példájára, a város élhetőségének fenntartása érdekében – Győr belvárosából is kitiltanák, vagy legalább a jelenleginél nagyobb mértékben korlátoznák az egyéni gépjárműforgalmat a történelmi városmagban, a citybusz alkalmas lenne az itt jelentkező utazási igények kiszolgálására. A belvárosi körjáratot kipróbáló utasok száma 2008-ban 200 fő körül alakult (az utasszámlálásban egyesületünk tagjai is részt vettek), ami kevesebb az előző évinél: ez vélhetőleg a zordabb időjárás következménye, valamint az újdonság ereje második alkalommal kevésbé hatott, mindez ugyanakkor nem csökkenti a kezdeményezés és a kísérlet fontosságát.

A péntekről szombatra, valamint a szombatról vasárnapra virradó éjszaka új jellegű kísérletre is sor került: Győr fő szórakozóhelyei, valamint nagyobb lakótelepei között – a VEKE 2007-es tanulmányában javasolt útvonalon – éjszakai, úgynevezett “bagolybusz” rótta a köröket óránként, 21 és hajnali 4 óra között. Az akcióhoz a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub is csatlakozott, amely különleges “Mobilitási Éj”-programmal készült, valamint díjmentes belépést tett lehetővé az éjszakai autóbusszal érkezők számára: a tapasztalatok szerint az utasok jelentős része élt is ezzel a lehetőséggel. A “bagolybusz” nagy sikert aratott: az utasok száma mindkét éjszaka megközelítette a 200 főt.

Az éjszakai járaton aktívan részt vettek a VEKE tagok is., Győr (forrás: VEKE)

Az éjszakai járaton aktívan részt vettek a VEKE tagok is., Győr (forrás: VEKE)

Az éjszakai járat utasai, Győr (forrás: VEKE)

Az éjszakai járat utasai, Győr (forrás: VEKE)

A legtöbb érdeklődő éjjel 1 és 4 óra között volt: ebben az időszakban többször is előfordult, hogy az utasok egy részének már csak állóhely jutott. Az autóbuszon biztonsági őr is utazott, ennek köszönhetően a járaton semmiféle atrocitás nem történt, megcáfolva azokat a félelmeket, amelyek szerint az éjszakai közlekedés szükségszerű velejárója a botrányos viselkedés és a járművek beszennyezése, megrongálása. A Kisalföld Volán Zrt. munkatársai, valamint egyesületünk tagjai több, mint 100 kérdőívet töltettek ki az utasokkal, az igények jobb feltérképezése érdekében: ezek részletes feldolgozása folyamatban van. A visszajelzések alapvetően igen pozitívak voltak, az utasok értékelték az új lehetőséget. A jövő annak függvénye, hogy vállalja -e valaki (pl. az önkormányzat, vagy akár a szórakozóhelyek üzemeltetői) a rendszer finanszírozását, hiszen az már bebizonyosodott, hogy igény lenne a szolgáltatásra. A Kisalföld napilap beszámolója a kísérleti éjszakai autóbuszjáratról itt olvasható.

A hétvégi kerékpáros és vízi programokat követően szeptember 22-én az Autómentes Nap programjaival folytatódott a Mobilitási Hét eseménysorozata. Ezen a napon valamennyi győri helyi autóbuszon jegy és bérlet nélkül lehetett utazni. Nagy sikert aratott az egyesületünk által kibérelt Ikarus 66 típusú, “faros” nosztalgia-autóbusz, amely a régi 4-7-es körjárat, az egykori 10-es, valamint a jelenlegi 13-as autóbusz útvonalán szállította a több száz lelkes érdeklődőt.

Nosztalgia busz indulásra készen, Adyvárosi decentrum, Győr (forrás: VEKE)

Nosztalgia busz indulásra készen, Adyvárosi decentrum, Győr (forrás: VEKE)

A nosztalgiajárat menetrendje, Adyvárosi decentrum, Győr (forrás: VEKE)

A nosztalgiajárat menetrendje, Adyvárosi decentrum, Győr (forrás: VEKE)

Generációk egymás mellett, Révai M. utcai decentrum, Győr (forrás: VEKE)

Generációk egymás mellett, Révai M. utcai decentrum, Győr (forrás: VEKE)

A nosztalgia busz utasai, Győr (forrás: VEKE)

A nosztalgia busz utasai, Győr (forrás: VEKE)

A Kisalföld Online képes és videós beszámolója az eseményről itt olvasható.

Különleges esemény volt – ugyanezen a napon – a Közlekedési módok versenye is, melynek tétje az volt, hogy ki tud gyorsabban megfordulni a Kálóczy tér és a Petőfi híd belvárosi hídfője között, különböző eszközök használatával. A versenyben a Győri ETO KC kézilabdás lányaihoz csatlakozhatott egy-egy szerencsés civil. Az eredmények az alábbiak lettek (a Rába alacsony vízállása, valamint a hideg miatt vízi jármű sajnos nem indulhatott a versenyen: talán majd jövőre!).

Helyezés Eszköz Idő Az ETO KC sztár-utasai

1. Kismotor 6 perc Spiridon Simona

2. Kerékpár 8 perc Kovacsics Anikó

3. Autóbusz 18 perc Oguntoye Viktória és Horváth Bernadett

4. Személyautó 26 perc Pálinger Katalin és Szölösi Patrícia

5. Gyalog 29 perc Tomori Zsuzsa és Mayer Szabina

Közlekedési módok versenyének rajtja, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

Közlekedési módok versenyének rajtja, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

A közlekedési módok versenyének győztese a moped volt, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

A közlekedési módok versenyének győztese a moped volt, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

A közösségi közlekedés lett a 3. helyezett, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

A közösségi közlekedés lett a 3. helyezett, Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

Az utolsó előtti helyezett a gépkocsi volt, aminek a volánjánál Pálinger Katalin ült., Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

Az utolsó előtti helyezett a gépkocsi volt, aminek a volánjánál Pálinger Katalin ült., Széchenyi Egyetem, Győr (forrás: VEKE)

Az autóbusz dobogós helyezését a Teleki László utca átmenő személygépkocsi-forgalmának kitiltása tette lehetővé, amely az év többi napján is jelentős előnyt biztosítana a közösségi közlekedést igénybe vevő, ezáltal a környezet védelméhez aktívan hozzájáruló utasok számára. A Revita Televízió beszámolója a versenyről itt látható!

Az Autómentes Napot, és egyúttal a Mobilitási Hetet a már hagyományos “Bringapolisz” kerékpáros-felvonulás zárta, a Keret Egyesület szervezésében.

A 2008. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap ismét bebizonyította, hogy a fenntartható közlekedés egyik legfontosabb eleme a színvonalas közösségi közlekedés, amely megfelelő marketing esetén a lakosság körében is kedvező fogadtatásra talál. A jelen és a jövő közlekedési problémáira tehát nem az egyre növekvő egyéni személygépjármű-forgalom maradéktalan kiszolgálása a megoldás, hiszen ez egyrészt reménytelen cél, másrészt élhetetlenné teszi a belső városrészeket: ehelyett az autóáradat visszaszorítása, illetve ezzel összhangban a közösségi közlekedés fejlesztése – és még véletlenül sem a leépítése! – a követendő rövid, és egyúttal hosszú távú stratégia. Egyesületünk részt vesz Győr közösségi közlekedési koncepciójának előkészítésében: ennek során természetesen szintén kiállunk a közösségi közlekedés fejlesztése mellett.

Sajnos Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése – egyesületünk közbenjárása ellenére is – 2008. december 18-i ülésén ezzel ismét homlokegyenest ellentétes döntést hozott: 2009-ben 550 ezer kilométerrel, azaz több, mint 10%-kal kell visszafogni az autóbuszok teljesítmény-kibocsátását, ami – különös tekintettel arra, hogy a szolgáltatás színvonalát emelő, ugyanakkor megtakarítást is lehetővé tevő új vonalhálózat bevezetése tovább csúszik – durva járatritkításokhoz vezethet . Mindez különösen annak fényében elfogadhatatlan, hogy egyesületünk közel 2 évvel ezelőtt elkészítette az új vonalhálózat terveit, azonban a megrendelő önkormányzat mindezekből a mai napig nem valósított meg semmit. Egyesületünk az átgondolatlan járatritkítások ellen továbbra is fel fog lépni. Sajnos a színvonalas Európai Mobilitási Hét semmit sem ér, ha a mindennapokban ezzel gyökeresen ellentétes döntések születnek.

Az előző év kezdeményezésének ellenére 2008 szilveszterén is leállt a teljes helyi közösségi közlekedés 19 órakor a megyeszékhelyen. Bár az önkormányzat gazdag programkínálattal, “Szilveszteri Városi Vigasságokkal” várta a győrieket, úgy látszik, az autóval nem rendelkező családok továbbra is csak másodrangú állampolgároknak számítanak, akiknek nem jár ez a fajta ünneplés. Pedig, mint már 2007-ben is rámutattunk, néhány autóbusszal, a szilveszteri program költségvetésének töredékéből megvalósítható lenne a belvárostól távolabb elhelyezkedő városrészek kiszolgálása ezen az éjszakán is.

A fentiek alapján vegyes érzelmekkel, de továbbra is bízva a városvezetés hozzáállásának megváltozásában, boldog, közösségi közlekedési fejlesztésekben – és nem visszafejlesztésekben! – gazdag 2009. Újévet kívánunk valamennyi győri közlekedésbarátnak!

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.