VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

A Stadler gyár vendégei voltunk

2008-07-02
By
Elkészült FLIRT a gyárudvaron, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Elkészült FLIRT a gyárudvaron, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

A magyar államvasút különféle jogi és egyéb bonyodalmak után 2005. augusztusában megrendelt 30 darab négyrészes elővárosi motorvonatot a svájci Stadler vasútijármű-gyártó vállalattól. A megrendeléshez opcióként további 30, szintén a FLIRT nevű típushoz tartozó vonat megvásárlásának lehetősége is hozzátartozott, ezzel az opcióval azóta élt is a MÁV.

A 74 méter hosszú, belül egyterű motorvonatok a magyar nyilvántartásban az 5341 sorozatszámot kapták. Az első fecske 2006. december 22-én lépte át a magyar határt Hegyeshalomnál. Az ilyenkor szokásos futópróbákat és a hatósági engedélyezési eljárást követően 2007. április 5-én került a MÁV állományába, és másnap, 6-án kezdte meg az utasok szállítását. Az első, harminc darabos sorozat utolsó példánya majdnem napra pontosan egy évvel később: 2008. április 7-én állt forgalomba.

Az első MÁV Flirt - hivatalos nevén 5341 001 - indulásra készen a Keleti pályaudvaron, Keleti pályaudvar, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

Az első MÁV Flirt – hivatalos nevén 5341 001 – indulásra készen a Keleti pályaudvaron, Keleti pályaudvar, Budapest (forrás: Vitézy Dávid)

Érkezés Székesfehérvárra, pályaudvar, Székesfehérvár (forrás: Vitézy Dávid)

Érkezés Székesfehérvárra, pályaudvar, Székesfehérvár (forrás: Vitézy Dávid)

Ezeket a vonatokat a Stadler cég svájci, Bussnang településen található üzemében gyártották le, és a második sorozat is itt fog elkészülni. A gyártó cég meghívására a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület 2008. május 5-én látogatást tett a bussnangi gyárban. Ez az üzem a település vasútállomása mellett található, itt kezdte meg 1962-ben Ernst Stadler cégalapító egy kis szerelőcsarnokban kis, egyedi mozdonyok gyártását. A vasúti peron felől nézve ma is úgy látszik, mintha a gyár alig volna nagyobb egy sufninál – a helyi domborzati adottságok miatt az épületek nagyobb része innét nem látszik.

A Stadler csarnoka a vasútállomás felől nézve, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

A Stadler csarnoka a vasútállomás felől nézve, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Vendéglátóink. Balról Christian König, értékesítési vezető, jobbról Laczó Ferenc, magyar származású svájci mérnök., Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Vendéglátóink. Balról Christian König, értékesítési vezető, jobbról Laczó Ferenc, magyar származású svájci mérnök., Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Bussnang vasútállomása, háttérben a gyárcsarnok egy része , Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

Bussnang vasútállomása, háttérben a gyárcsarnok egy része , Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

Érkezik egy személyvonat: stílszerűen egy Stadler-gyártású GTW, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

Érkezik egy személyvonat: stílszerűen egy Stadler-gyártású GTW, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

A látogatás bevezetéseképpen vendéglátóink egy rövid előadáson ismertették 32 fős csoportunkkal a Stadler cég legfőbb jellemzőit, típusválasztékát és telephelyeit, valamint bevezettek minket a cég filozófiájának alapjaiba is.

Ernst Stadler a saját nevét viselő mérnöki irodát 1942-ben alapította Zürichben, és a háború után kezdett járművek gyártásával foglalkozni. Az első saját műhelye a már említett, 1962-ben épített szerelőcsarnok volt. Maga Stadler egy kiváló mérnök volt, aki olcsó és egyszerű alkatrészekből tudott jól használható vontatójárműveket készíteni, egyedi, saját maga által készített tervek alapján.

Ernst Stadler először kis mozdonyokat készített, egyedi szerelésben.  (forrás: Tóth-Maros Dániel)

Ernst Stadler először kis mozdonyokat készített, egyedi szerelésben. (forrás: Tóth-Maros Dániel)

Ez a mozdony a Nemzetközi Rajna-szabályozás múzeumában látható, ma is üzemel., Lustenau, Ausztria (forrás: Tóth-Maros Dániel)

Ez a mozdony a Nemzetközi Rajna-szabályozás múzeumában látható, ma is üzemel., Lustenau, Ausztria (forrás: Tóth-Maros Dániel)

Az 1962-es kezdetek után a járműgyártás igazán az 1980-as évektől kezdett el komoly lendületet venni (személyszállító járműveket 1984 óta készít a gyár), de még ekkor sem a tömegtermelésben készült járművek voltak a cég fő specialitásai, hanem a számos különleges kis svájci vasútüzem volt elsősorban a felvevőpiac. Bár a kilencvenes évek közepétől az addig marginális szerepű kis svájci cég folyamatosan betört a nagyobb megrendelések piacára is (ennek a folyamatnak a része ugyebár a 30+30 darabos magyarországi megrendelés), azonban mindmáig fenntartják a kezdeti nyitottságot, azaz jól felkészült mérnökeik bármely kis mennyiségű megrendelésre tudnak megfelelő járművet ajánlani, amelyet azután le is gyártanak, és mindezt úgy, hogy a megrendelő nem fog a vételár kifizetése miatt csődbe menni. Ma sem ritka, hogy egy-egy kisebb (elsősorban svájci) vasútüzem egyetlen jármű beszerzésének igényével keresi meg őket, és ezekből a megkeresésekből rendszerint üzlet is születik.

A járműgyártás további fejlesztése érdekében több nagymúltú céget, illetve azok részeit is megvásárolta a Stadler. Példaként említhető az altenrheini Schindler művek, amelynek villamosai mind a mai napig járják Zürich utcáit, de a repülőgépgyártásban is részt vett. Így a könnyű szerkezetek gyártásával kapcsolatban is jelentős ismeretekhez jutott a cég. Megemlítendő még a legendás SLM Winterthur, amelynek fogaskerekű járműveket gyártó részlegét vásárolta meg a Stadler, ennek, és egyéb folyamatoknak köszönhetően ma a világon egyedüliként ez a cég birtokolja a fogaskerekű gyártáshoz szükséges ismereteket. Az eredetileg az AdTranz tulajdonában lévő, a Berlin melletti Pankowban üzemelő gyár a járműgyártó cégek átrendeződésének köszönhetően ma szintén a Stadler tulajdonában van. Az itt gyártott járművek vázát szállító partnerrel megszűnt az együttműködés, ezért kellett a cégnek új gyártási lehetőséget keresnie.

Természetesen említésre került a magyarországi megjelenés is. Pusztaszabolcson már üzemel a gyártó által épített karbantartó-bázis, itt szervizelik 2007. június 1. óta a járműveket. Továbbá a cég Szolnokon készül egy újabb gyártóbázist felépíteni. Itt már nem karbantartás folyna, hanem új járművek létrehozásának részfolyamatai: a tervek szerint a pankowi, és kisebb részben a bussnangi üzem számára gyártanának Magyarországon karosszéria-elemeket.

A pusztaszabolcsi Flirt karbantartóbázis építése. A tenderkiírásban a MÁV előírta a helyszínt. A régi épület vázát kiegészítik és tőle jobbra egy új csarnokot is felhúznak., állomás, Pusztaszabolcs (forrás: Dorner Lajos)

Czompó István, Pusztaszabolcs polgármestere és Jürg Gygax, a Stadler nemzetközi vezérigazgató-helyettese köszöntötték az egybegyűlteket, majd aláírták az alapításról szóló iratot. A 6500 lakosú vasutas településnek nagyon kell az üzem, az építési hatóság nem is kötött bele semmibe az engedélyezéskor., állomás, Pusztaszabolcs (forrás: Dorner Lajos)

A Stadler két legnagyobb darabszámban eladott terméke a GTW és a FLIRT motorvonat-család. Előbbit 1995-től gyártják és ezzel lett a cég igazán széleskörűen ismert világszerte, ezzel a típussal törtek ki a kis vasúti járműgyártók köréből. Különlegessége a típusnak, hogy a rövid, mintegy 5-6 méteres, a szerelvény közepén elhelyezkedő egységbe épített komplett hajtásrendszerre, mint kisméretű „mozdonyra” támaszkodik a többi járműrész. Ezek természetesen a rövid hajtott résszel együtt átjárhatóak, a támaszkodó járműrészekből pedig akár 3 is lehet, így 150 fő befogadóképességű nyolctengelyes szerelvény is előállítható. A GTW (amely eredetileg nem is önálló márkanév, csupán a csuklós motorkocsi jelentésű német Gelenktriebwagen szó rövidítése) eredetileg dízel-elektromos hajtású, de nagyon hamar készült belőle tisztán villanyhajtású változat is. A GTW-alapokra széles típuscsalád készült, különféle nyomtávú, kivitelű, sőt, még fogaskerekű változatot is gyártottak Bussnangban. Az eltelt majd’ másfél évtizedben a jármű külseje is sokat változott, az eredetileg konzervatív, szögletes orrkiképzés helyére modern, áramvonalas formák kerültek, de a mögöttes tartalom lényegében azonos maradt. A GTW-ből többtucatnyi üzemeltető rendelt kisebb-nagyobb szériákat, összességében közel félezer darab készült eddig belőle – felületes szemlélő talán észre sem venné, hogy ugyanaz a jármű köszön vissza rá.

Bár az újabb sikertípus részben felváltotta a GTW-t, a folyamatos érdeklődés miatt ezt a típust is gyártják továbbra is.

GTW motorvonat központi egysége a szerelőcsarnokban, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

GTW motorvonat központi egysége a szerelőcsarnokban, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

A THURBO svájci vasúttársaság GTW motorkocsija Rorschach hafenből Rorschach felé halad.  (forrás: Hajtó Bálint)

A THURBO svájci vasúttársaság GTW motorkocsija Rorschach hafenből Rorschach felé halad. (forrás: Hajtó Bálint)

A 2004-től gyártott FLIRT már az újabb idők fejlesztése, itt a koncentrált hajtás mellett az egyes elemei a járművön belül elosztva találhatóak meg (pl. légkondícionáló), a rövid „mozdonnyal” ellentétben itt jellemzően két forgóváz hajtott. A járműrészek – legalább 2, legfeljebb 6 – szintén csuklókkal kapcsolódnak egymáshoz, ezek alatt pedig forgóváz van. Így épülnek fel a MÁV állományába tartozó járművek is: a szerelvény két végén találhatóak a motoros, hajtott forgóvázak, a három csukló alatt pedig futó forgóvázat helyeztek el. FLIRT-ből a Stadler dízelhajtású változatának tervei elkészültek, hamarosan találkozhatunk velük.

Elkészült FLIRT a gyárudvaron, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Elkészült FLIRT a gyárudvaron, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

FLIRT lesz ebből, akárki meglátja, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

FLIRT lesz ebből, akárki meglátja, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Magyarországon kevésbé ismert, de egy jogi csavar nyomán a Stadler cégnél landolt a korábban az AdTranz által kifejlesztett RegioShuttle típus gyártása is. Ez a magyar utasok által ismert járművek közül leginkább a Bzmot motorkocsikhoz hasonlít felépítésében és használati módjában is: kisforgalmú mellékvonalak dízel motorkocsijáról van szó. Ezeket a pankowi gyárban készítik, a típus vásárlói is jellemzően kis német vasútüzemek. A gyár átvételekor a Stadlernek vállalnia kellett, hogy 2008-ig gyártásban tartja a típust, helyette azonban rövidesen egy hasonló, de Stadler-tervezésű kocsi fog itt készülni.

Ugyanezen, az AdTranznak Bombardier általi felvásárlásához kapcsolódó jogi döntés következményeként lett a Stadler komoly előkészületek nélkül is egyből elismert villamosjármű-gyártó is: ők örökölték meg a Variobahn típust. Olyan városok döntöttek már e típus vásárlása mellett, mint München, Nürnberg vagy Graz (csak a már a Stadler korszakban elnyert megrendeléseket figyelembe véve).

RegioShuttle motorkocsi, az Ostdeutscher Eisenbahn OE36-os járata (Berlin - Frankfurt an der Oder)., Berlin (forrás: Dorner Lajos)

RegioShuttle motorkocsi, az Ostdeutscher Eisenbahn OE36-os járata (Berlin – Frankfurt an der Oder)., Berlin (forrás: Dorner Lajos)

Variobahn villamos Nürnbergben , Nürnberg (forrás: Wikipedia)

Variobahn villamos Nürnbergben , Nürnberg (forrás: Wikipedia)

A prezentációt követően kisebb állófogadás keretében lehetett egyénileg is kiértékelni a hallottakat, ill. lehetőség volt kérdések feltételére is. Ezt követően két csoportra osztva végigvezettek bennünket a gyár területén. Csoportunkból nem mindenki beszélte a német nyelvet (különösen nem annak svájci változatát), de vendéglátóink gondoskodtak magyar fordításról is: Kardalus Ildikó volt segítségünkre.

A Stadler munkatársa csoportunknak magyaráz, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

A Stadler munkatársa csoportunknak magyaráz, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

A Stadler-gyár szerelőcsarnokának részlete, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

A Stadler-gyár szerelőcsarnokának részlete, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Svájcban sem tökéletes minden, ezt mutatják a kívántnál kissé tovább guruló kocsi nyomai a gyár padlóján, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kovalcsik Tamás)

Svájcban sem tökéletes minden, ezt mutatják a kívántnál kissé tovább guruló kocsi nyomai a gyár padlóján, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kovalcsik Tamás)

Nem vandálok törtek be a gyárba, hanem szándékosan tesztelik a készülő vonatok burkolatát, hogy arról könnyen lemosható legyen a nem kívánt festék. , Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

Nem vandálok törtek be a gyárba, hanem szándékosan tesztelik a készülő vonatok burkolatát, hogy arról könnyen lemosható legyen a nem kívánt festék. , Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

1962-ben Stadler termelést egy kicsi üzemcsarnokban kezdte meg, a városka vasútállomásának tövében. Ma itt készülnek a Stadler zászlóshajói, a GTW és a FLIRT motorvonatok, de gyártanak itt fogaskerekű járműveket is. Sajnos látogatásunk idején MÁV-kocsik építését nem figyelhettük meg – mint cikkünk elejéből kiderül, az első széria harmincadik darabja ekkor már forgalomban állt, a második sorozat gyártása pedig majd csak később kezdődik meg.

A telep fejlődése megalapítása óta töretlen, mára már azt mondhatjuk, hogy a vasútállomás helyezkedik el a gyáregység tövében. Svájc terepviszonyai a gyár kialakításában is tetten érhetőek: a látogatás a vasútállomás szintjén, a földszinten kezdődött, majd közel három szinttel lejjebb a gyárépület másik végén, szintén a „földszinten” ért véget. Így a világon egyedülálló módon ebben a gyárban nemcsak vízszintes irányban, hanem függőlegesen is mozgatják a félkész járműegységeket, ehhez nagy teherbírású daruk vannak telepítve. Az említett „alsó földszinten” kezdődik az új jármű létrehozása. Itt találhatóak azok a csarnokok, ahol könnyű, de igen nagy szilárdságú alumínium profilokból összehegesztik a kocsiszekrényeket.

Készülő kocsiszekrény, kimerevített állapotban, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Készülő kocsiszekrény, kimerevített állapotban, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Kocsiszekrény a darun, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Kocsiszekrény a darun, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Az alumínium hegesztése speciális technológiát igényel. Annak érdekében, hogy a készülő járműszekrény hegesztés utáni deformációját elkerüljék, igen erős keretekhez vannak rögzítve, kikötve a hegesztendő elemek. Az említett alumínium profilok és lemezek készen érkeznek a gyárba, hasonlóképpen a FLIRT jellegzetes, a járműrészek közötti átjárást megkönnyítő speciális alvázvégéhez, amelyet itt rögzítenek a vázszerkezet többi részéhez. Kérdésre válaszolva vendéglátóink elmondták, hogy a kívánt szilárdság elérése érdekében a könnyű fémből többet kell felhasználni, így végül a jármű tömege nagyjából ugyanannyi lesz, mintha acélból készülne; tehát nem ezért, hanem a könnyebb megmunkálás miatt választották az alumíniumot.

Hajlított alvázelem, ami egyedülálló módon, lépcső nélkül teszi átjárhatóvá a vonatot., Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kovalcsik Tamás)

Hajlított alvázelem, ami egyedülálló módon, lépcső nélkül teszi átjárhatóvá a vonatot., Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kovalcsik Tamás)

FLIRT alváza, kimerevített állapotban. A hozzánk közelebbi végén figyelhető meg a beépített hajlított elem., Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kovalcsik Tamás)

FLIRT alváza, kimerevített állapotban. A hozzánk közelebbi végén figyelhető meg a beépített hajlított elem., Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kovalcsik Tamás)

A kész kocsiszekrényt ezután daruval a fényezőkamrába szállítják, ahol alapozó festést kap, majd több rétegben kerül rá a végleges fényezés. A következő fázis már a feljebb levő szinten van, ahová szintén daru viszi az immár kész kocsiszekrényt. Itt történik a jármű felszerelése a különböző rendszerekkel, illetve az utastér beszerelése. A jármű orr-részét is itt szerelik fel, továbbá a külső, üvegszálerősített műanyag burkolati elemek is ekkor kerülnek fel a félkész járműre. Mivel ez a fázis a leginkább időigényes, így a gyár legnagyobb részében ez a munkafázis folyik. Eközben a forgóváz és a hajtásrendszer is készül a gyáregység egy másik részén. A forgóvázkeretek, vontatómotorok, fékrendszer már készen érkezik ide, itt lényegében csak az összeszerelést végzik. Ha a járműszekrény is teljesen készen van, akkor következik a jármű „lábra állítása”, ekkor helyezik a forgóvázakra a járműrészeket. Ezen a vágányon még elvégzik a végszerelést, az élesztést és előkészítik a megrendelőhöz való kiszállításra. Érdekesség, hogy a gyáron belüli mozgatás mindvégig daruval történik.

FLIRT motorvonat belső szerelése, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

FLIRT motorvonat belső szerelése, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Forgóvázkeret, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Forgóvázkeret, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Félkész forgóváz, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Félkész forgóváz, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Fogaskerekűhöz készülő forgóváz szerelés közben, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Fogaskerekűhöz készülő forgóváz szerelés közben, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Kérdésre válaszolva vendéglátóink elmondták, hogy a gyártásban nagy szerepet kap az emberi tudás, éppen ezért (valamint a magas svájci műszakpótlékok miatt) jellemzően csak egy műszakban dolgoznak, így egy dolgozó általában maga végigviheti az általa elkezdett gyártási részfolyamatot, nem kell azt másnak menet közben átvennie. Egyedül a járművek vázát előállító üzemrész dolgozik két műszakban, mivel másképpen nem volna képes legyártani a szükséges mennyiségű kocsiszekrényt. E részleg terhelésének enyhítésére, valamint a pankowi gyár már említett igényeinek kielégítésére hozzák létre a szolnoki üzemet.

A viszonylag kis rendelési darabszámok miatt a csarnokokban több megrendelő számára is készülhetnek járművek egy időben. Ottjártunk idején több kisebb svájci vasúttársaság mellett a privát vasúti üzemeltetés nagyágyúja, a Veolia, valamint az algériai állami vasúttársaság számára készültek különböző járművek.

Ezt a GTW-t a Veolia rendelte, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Ezt a GTW-t a Veolia rendelte, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Ez a FLIRT Algériában fog közlekedni, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Ez a FLIRT Algériában fog közlekedni, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Hajtó Bálint)

Ez a szép piros kocsi Solothurn számára készül. Városi és elővárosi funkciót is betöltő jelleggel fog közlekedni, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

Ez a szép piros kocsi Solothurn számára készül. Városi és elővárosi funkciót is betöltő jelleggel fog közlekedni, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

Részben alacsonypadlós jármű, ennek egy módosított változatát ajánlotta a Stadler a svábhegyi fogaskerekű számára, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

Részben alacsonypadlós jármű, ennek egy módosított változatát ajánlotta a Stadler a svábhegyi fogaskerekű számára, Stadler gyár, Bussnang (forrás: Kozalik Attila)

Az üzemet végigjárva megismerhettük a gyártás szinte minden fázisát (értelemszerűen az egyes beszállítók által készen ide szállított részegységek elkészítését nem figyelhettük meg. Akiben kérdések merültek fel a látottak alapján, annak vendéglátóink szívesen válaszoltak. Így a látogatás eredményeképpen a vasúti technológiához nem, vagy csak felületesen értő tagjaink is komoly benyomásokat szerezhettek a MÁV modern motorvonatának gyártási folyamatáról, az igazi szakértők pedig alaposan megismerhették azt. Köszönjük a Stadler vezetőinek, hogy lehetővé tették számunkra a gyár meglátogatását, és köszönjük azoknak is, akik személyes segítségükkel járultak hozzá, hogy ott maradandó élményeket szerezhessünk.

Az itt gyártott FLIRT motorvonatok kapcsán Magyarországon a korábban megszokottól eltérő üzemeltetési technológiák alkalmazása nem kis nehézséget okozott az első időkben, nagy hangsúlyt kapott a tisztítási munkálatok jellegzetes művelete, a WC-k szippantása. E műveleten kívül a járművek karbantartását a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. végzi a már említett üzemben, Pusztaszabolcson.

2007. december 9-én a menetrendváltással a FLIRT motorvonatok java része az 1-es vonal (Budapest – Győr – Hegyeshalom) személyvonati termékcsoportjába került. A vonal több pontján kihasználható lenne az intenzív gyorsulás és a 140 km/h utazósebesség, bár a menetrendek készítésekor erre kevés figyelmet fordítottak. A nyári menetrendi időszakban a MÁV-Start a FLIRT motorvonatainak egy részét – ezúttal nem a nagy utazósebességben rejlő előnyei, hanem a klimatizált belső tér miatt – a 30-as vonal elővárosi és balatoni járataira csoportosította át.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *