VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Félmegoldások és félrebeszélés a Combinók hűtése kapcsán

2007-07-20
By

A Combino villamosok légkondicionálásával kapcsolatos bejelentések kapcsán a VEKE az alábbiakban foglalta össze álláspontját, melynek lényege: félmegoldások helyett teljesértékű légkondicionálás szükséges a nagykörúti villamosokba.
Az elmúlt napok bejelentései alapján az a látszat alakult ki, mintha a Combinók hűtése jóformán megoldott problémaként lenne kipipálható. A hűvös valóság azonban tűzforró villamosokat és ájuldozó utasokat vetít előre a következő évekre is, ha minden így megy tovább.

A VEKE már a Combinók érkezése előtt több alkalommal jelezte: klíma nélkül elviselhetetlen lesz a hőség ezekben a járművekben. Alig egy éve, hogy a BKV műszaki kérdésekben máig illetékes szakemberei kórusban szórták tele valótlan és a közvélemény szándékos félrevezetését célzó álszakmai kifogásaikkal a sajtót. Túl sokszor nyílik az ajtó, nem bírja az áramellátás, megfáznak az utasok, amúgy sem ér semmit – hallhattuk. Akkor is lehetett tudni, hogy ezekből az érvekből egy szó sem igaz, azóta azonban hirtelen a BKV is megfeledkezett korábbi kifogásairól, pedig amikor ezeket szajkózták, akkor a gyártás során még lényegesen olcsóbban lehetett volna klímát szerelni a Combinóba. De ez a villamos elment.

2007 tavaszán már mindenki tudta, hogy a Combino hűtésére egyetlen jó megoldás van: ez a légkondicionálás. A BKV új vezetése azonban az időhúzásra játszva az idei nyarat félmegoldások tesztelésével töltötte, a triviális megoldás megvalósítása helyett. A közvélemény félrevezetése most azonban olyan fázisba jutott, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

Demszky Gábor csütörtökön bejelentette: soha többé nem vesz klíma nélküli tömegközlekedési járművet Budapest. Ezt a bejelentést csak üdvözölni lehet, hiszen a közösségi közlekedésnek versenyképesnek kell lennie az autózással, ahhoz, hogy többen válasszák a BKV szolgáltatásait a fővárosban. Ha az emberek – napjaink időjárásának köszönhetően már tavasztól őszig – azt érzik, hogy a tömegközlekedés elviselhetetlenül meleg, akkor az első adandó alkalommal beülnek autójukba, hisz már a legkisebbekben is alapfelszereltség a légkondi. Az elv tehát helyes, mindössze egy a baj: a gyakorlatban a BKV épp az ellenkezőjét teszi annak, amit a főpolgármester büszkén bejelentett.

A BKV bejelentése szerint ugyanis a Combinókat nem teljesértékű klímával szerelik fel, hanem csak részlegesen, mindössze a jármű közepére szerelnek fel egy egységet, egyébként pedig nagyobbá teszik a nyitható ablakokat. Ez egy siralmas félmegoldás, amelyet egy év múlva ismét látványosan lehet majd megbánni, és ezt csak súlyosbítja, hogy ezt sem valósítják meg idén, hanem augusztustól újabb tesztek következnek, ami már valóban nem több egy időhúzást szolgáló kommunikációs lufinál.

Az 54 méter hosszú villamosok lehűtéséhez három egység légkondicionáló berendezést kell beszerelni ahhoz, hogy ennek valóban legyen hatása – ilyen megoldást persze nem is teszteltek. A BKV megoldása olyan, mintha egy kisteljesítményű szobai klímával szeretnénk lehűteni egy sportcsarnokot – előre látható, hogy nem fog működni, végképp nem úgy, hogy még az ablakokat is nagyobbra tárjuk mellette. Míg korábban a BKV szakemberei a megállóban kinyíló ajtók miatt mondták, hogy a légkondi „úgysem működik majd”, most a szükségesnél amúgy is kisebb teljesítményű klímaberendezés mellett még folyamatosan szellőztetnének is – józan ésszel is belátható, milyen abszurd még a felvetés is. Félreértés ne essék, a BKV is nagyon jól tudja ezt, a Combino lehűtésének ügye a közlekedési társaság számára azonban nem több kommunikációs trükknél. Ha valóban meglenne a szándék a villamosok lehűtésére, akkor nem félmegoldásokat tesztelnének egy nyáron át, hisz már idén a BKV éves beruházási keretének egytizedéből tökéletesen megoldhatták volna a problémát.

Ezúton kérjük Demszky Gábort, hogy vegye komolyan saját bejelentését és járjon el a BKV-nál annak érdekében, hogy a Combinókat teljesértékű klímával szereljék fel és a közösségi közlekedés versenyképessége érdekében költsék a budapestiek adóforintjait, ne értelmetlen és érthetetlen félmegoldásokra.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *