Megfogadták a VEKE javaslatát: buszsáv épül a Kerepesi úton | VEKE
VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Megfogadták a VEKE javaslatát: buszsáv épül a Kerepesi úton

2007-06-15
By

A VEKE az első napok tapasztalatai alapján hívta fel a figyelmet a metrópótlás megvalósításának hiányosságaira és a buszsávok hiányára. Bár a BKV elutasító választ adott felvetéseinkre, a mai bejelentés szerint mégiscsak kiépül a Kerepesi úti buszsáv.
Az elmúlt napokban a metrópótló buszok délutánonként kénytelenek voltak az autókkal együtt araszolni a dugóban a Kerepesi úton, a metróval egyébként 8 perces menetidőt a buszok 35-40 perc alatt tették meg. A mai sajtóbejelentés szerint kiépül a buszsáv a Kerepesi úton a hétvége folyamán, amelyet civil szervezetünk ezúton is üdvözöl. Köszönjük, hogy megfogadták javaslatunkat, a metrópótlót használó több tízezer utas nevében is. Reméljük, hogy az elhibázott Blaha Lujza téri forduló átalakítására is lehetőség nyílik a következő napokban.

Nem lehet azonban szó nélkül elmenni azon eljárás mellett, ahogy ezt az ügyet a BKV kezelte. SzóvivÅ‘jük az elmúlt napokban a sajtóban mást sem hangoztatott, minthogy a VEKE véleménye szakmailag megalapozatlan és elfogadhatatlan, buszsáv kijelölésére nincs mód. RegÅ‘czi Miklós szerint „légbÅ‘lkapottak és alaptalanok a VEKE legújabb kritikái”, „nem létezik jobb megoldás a metrópótlás levezénylésére” és „a Kerepesi úton nem lehet több buszsávot kialakítani” (Index.hu, június 13.)

A BKV a régi korszakát idéző arroganciával utasította el az utasok kényelmére irányuló javaslatainkat, és ismét csak a nyilvánosság ereje kényszerítette rá, hogy beavatkozzon a pótlás rendjébe. Amíg a BKV következmények nélkül vezetheti félre a nyilvánosságot, és veheti semmibe saját utasainak érdekeit, addig nem lehet utasbarát BKV-ról beszélni. A várt szemléletváltás elmaradt, a menedzsment cseréjével nem történt igazi változás a cég működésében.

Üdvözöljük a városvezetés beavatkozását a Kerepesi úti buszsávok ügyében, ugyanakkor a probléma gyökere sokkal mélyebbre nyúlik. A BKV hozzáállása és szemlélete továbbra sem az utasok legmagasabb szintű kiszolgálását, és az üzemeltetői, kivitelezői és egyéb belső részérdekeken való felülemelkedést szolgálja. Ez csak a következő hetek újabb pótlásait tekintve is bőven ad aggodalomra okot. Vajon ismét a nyilvánosság előtti fellépésre és a Főváros beavatkozására lesz szükség, hogy három hét múlva a meghosszabbított metrópótlók és villamospótlók a Károly körúton zavartalanul tudjanak közlekedni? Minek kell történnie ahhoz, hogy átgondolt és jól szervezett legyen a Szabadság híd lezárása utáni forgalmi rend vagy a 2-es villamos két hét múlva kezdődő, önmagában is felháborító két éves buszpótlása, és javítsanak a terveken? És végül: hogyan lehet hinni a szakmai érveknek, a BKV szakmai álláspontjának, ha ismét, az új menedzsment is mellébeszél, félrevezeti a nyilvánosságot és visszaél a BKV szakmai hitelével?

A VEKE reményét fejezi ki, hogy a BKV átalakulása visszatér a helyes irányba és kifogáskeresés helyett egy utasbarát, megoldásokat kereső és a nyilvánosságot őszintén tájékoztató közlekedési társaság szolgálja majd a budapestieket rövid idő múlva.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *