VEKE
Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület

A VEKE XVI. Közgyűlése

2007. május 2. szerda
Szerző: VEKE

Egyesületünk 2007. április 15-én, a budapesti Baross kocsiszínben megtartotta XVI. rendes közgyűlését. A rendezvény különlegességét a nagyszámú tagfelvétel mellett az jelentette, hogy tagságunk ekkor vette birtokába újonnan vásárolt UV-típusú villamosait. Nem mástól, mint a BKV új vezetőitől személyesen.

A napsütésben a villamoscsinosítás nemcsak hasznos, de élvezetes tevékenység is., Zugló kocsiszín, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A napsütésben a villamoscsinosítás nemcsak hasznos, de élvezetes tevékenység is., Zugló kocsiszín, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)


A BKV Zrt.-nél idén január 1-jével menedzsmentváltás történt. A BKV élén Aba Botondot Antal Attila, a Nógrád Volán volt vezérigazgatója váltotta. Az ő feladata átszervezni az elavult, pazarló struktúrájú, egyre emelkedő veszteséget produkáló vállalatot. A BKV vezetésével egyesületünk régóta igen furcsa viszonyban állt, rengetegszer illettük éles kritikával a cég és menedzsmentje tevékenységét.

Éppen ezért tagságunk nagy örömére szolgált, hogy az átszervezések közepette a BKV új menedzsmentje komoly gesztust intézett a VEKE felé: rendezvényünknek helyszínt biztosítottak a budapesti Baross kocsiszínben, s jelenlétükkel is kifejezték, szimpatizálnak egyesületünkkel, s a továbbiakban sem zárkóznak el a közös munkától.

A tavalyi felhívásra jelentkezett egyesületünk és ajánlatot adott be a 3800 és 3809-es pályaszámú UV villamos motorkocsik megvásárlására. Az ajánlatban kikötöttük, hogy csak hiánytalan, üzemképes villamos érdekel bennünket, mivel mi közlekedni szeretnénk velük, nem kiállítási tárgynak kellenek. A BKV akceptálta a kérésünket, elvégeztetett egy V1 szintű javítást a két kocsin, valamint kifejezte együttműködési szándékát a VEKE villamosainak üzemeltetése kapcsán. A hivatalos átadás-átvételre a közgyűlés keretében volt célszerű sort keríteni.

A napsütésben a villamoscsinosítás nemcsak hasznos, de élvezetes tevékenység is., Zugló kocsiszín, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A napsütésben a villamoscsinosítás nemcsak hasznos, de élvezetes tevékenység is., Zugló kocsiszín, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A takarítás után a villamos különjáratként közlekedett a közgyűlés helyszínére, a Baross kocsiszínbe. Útközben egy kis fotómegállást tartottunk a Terebesi utcánál..., Fehér út  - Terebesi utca, Budapest (forrás: Halász Péter)

A takarítás után a villamos különjáratként közlekedett a közgyűlés helyszínére, a Baross kocsiszínbe. Útközben egy kis fotómegállást tartottunk a Terebesi utcánál…, Fehér út – Terebesi utca, Budapest (forrás: Halász Péter)

...illetve az Élessaroknál., Élessarok, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

…illetve az Élessaroknál., Élessarok, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A verőfényes, áprilisi vasárnapon így a VEKE közgyűlésének első eseményeként Antal Attila köszöntötte a rekord számban megjelent tagságot, majd a BKV Zrt.-n belül zajló változásokról tartott rövid előadást.

Az összefoglaló után következett az újonnan beszerzett, patinás UV villamos adás-vételi szerződésének aláírása Antal Attila vezérigazgató, illetve dr. Gábor Marcell, a VEKE elnöke részéről. A ceremóniát a tagság hosszas tapssal nyugtázta.

A felvezetés és a szerződés megkötése után megtekintettük az immáron saját tulajdonú 3800-as és 3809-es pályaszámú villamoskocsijainkat. A VEKE hamarosan egy újabb járművel, a 6041-es pályaszámú pótkocsival szeretné bővíteni a flottát.

A Közsgyűlés a BKV vezérigazgatójának, Antal Attilának a beszédével kezdődött. (forrás: Hajtó Bálint)

A Közsgyűlés a BKV vezérigazgatójának, Antal Attilának a beszédével kezdődött. (forrás: Hajtó Bálint)

Ünnepélyes pillanat: aláírtuk a villamos megvételéről szóló szerződést. (forrás: Hajtó Bálint)

Ünnepélyes pillanat: aláírtuk a villamos megvételéről szóló szerződést. (forrás: Hajtó Bálint)

Antal Attila a VEKE tagságával megtekinti a villamost. (forrás: Tormássy Attila)

Antal Attila a VEKE tagságával megtekinti a villamost. (forrás: Tormássy Attila)

Antal Attila vezérigazgató és Vitézy Dávid, Dorner Lajos, Gábor Marcell VEKE-vezetők (balról jobbra) az UV utasterében., Baross kocsiszín, Budapest (forrás: Tormássy Attila)

Antal Attila vezérigazgató és Vitézy Dávid, Dorner Lajos, Gábor Marcell VEKE-vezetők (balról jobbra) az UV utasterében., Baross kocsiszín, Budapest (forrás: Tormássy Attila)

A VEKE tagsága is megtekinti a villamost. (forrás: Pólai Balázs)

A VEKE tagsága is megtekinti a villamost. (forrás: Pólai Balázs)

A villamosunk, a VEKE logójával. (forrás: Hajtó Bálint)

A villamosunk, a VEKE logójával. (forrás: Hajtó Bálint)

A BKV vezérigazgatója mellett helyettese, Somodi László is megjelent az összejövetelen, és napirend előtt, részletekbe menően számolt be a vonalhálózatot és menetrendeket illető terveikről, valamint a folyamatban lévő nagyberuházásokról.

Házigazdáink előadásainak végeztével kötetlen kérdés-feltevésre nyílt alkalom, mely alkalmat jó páran ki is használtak, s egy óra elteltével számos új információ birtokában vágtunk bele a napirend tárgyalásába.

Somodi László, a BKV vezérigazgató-helyettese atrt egy rövid beszámolót a tervekről, fejlesztésekről. (forrás: Hajtó Bálint)

Somodi László, a BKV vezérigazgató-helyettese atrt egy rövid beszámolót a tervekről, fejlesztésekről. (forrás: Hajtó Bálint)

A VEKE villamosa a Baross kocsiszínben. (forrás: Hajtó Bálint)

A VEKE villamosa a Baross kocsiszínben. (forrás: Hajtó Bálint)

Az estébe nyúló gyűlésen az elnökség, valamint a munkacsoport vezetők beszámolói és a szavazások után a tagfelvétel következett: az Egyesület történetében példátlanul sok, 26 új tagot vettünk fel. Ezzel összefüggésben kissé átalakítottuk a tagfelvételi eljárást annak érdekében, hogy a sok új tagjelölt és az Egyesület tagjai alaposabban megismerhessék egymást.

Utolsó napirendi pontként került sor a Győri helyi tagszervezet megalapításának közgyűlési elfogadására. A sikeresen működő Érd-Diósd helyi tagszervezet példájára létrehozott szervezeti egység 9 taggal kezdte meg működését április 15-én. A tagszervezet feladata a közeljövőben a győri közlekedési kérdések figyelemmel kisérése, szakmai kapcsolatok kialakítása, valamint bekapcsolódás a hálózatfejlesztési munkálatokba. Munkájukról hamarosan friss információk jelennek meg a VEKE honlapján.

Related Posts with Thumbnails


11 hozzászólás a A VEKE XVI. Közgyűlése cikkhez

  1. labzo01 , dátum: 2007. május 16. szerda, 16:20

    Gratulálok a villamoshoz! Azért megnézném a VEKE járatot is, hogy milyen lesz az… . Komolyan: mire lesz használva? Talán különjáratként üzemelne bizonyos napokon?

  2. Feri BPO-255 , dátum: 2007. május 16. szerda, 16:28

    Én is gratulálok a két UV-hoz ;)
    Használjátok egészséggel! :)

  3. Attus , dátum: 2007. május 17. csütörtök, 09:57

    Az UV-k tényleges közlekdtetéséhez még elég sok jogi dolgot kell tisztázni, és ennek megfelelően sok knyitott kérdés van még a jövőbeli üzemeltetés előtt.

  4. Csontos , dátum: 2007. május 17. csütörtök, 10:37

    “és napirend előtt, részletekbe menően számolt be a vonalhálózatot és menetrendeket illető terveikről,”

    Ezek az infók nem publikusak? Esetleg nem lehetne ebben a cikkben leírni? Engem speciel érdekelne.

  5. Daniel W. Mcload , dátum: 2007. május 17. csütörtök, 13:12

    Csatlakozom Csontoshoz, engem is érdekelnek a friss hírek/infok!

  6. Alex the calf , dátum: 2007. május 18. péntek, 00:58

    Szívből gratu a Vekének, és örülök, hogy enyivel több UV marad meg az utókornak. Milyen elkötelezettségekkel jár a veke tagság?

  7. Attus , dátum: 2007. május 19. szombat, 09:15

    >Milyen elkötelezettségekkel jár a veke tagság?
    Két fő csapásirány van: tagdíj és munka.
    A tagdíj az egyszerűbb: évi 5.000 magyar forint, akinek a minimálbérnél kevesebb a jövedelme, annak a fele.
    Két munkacsoport van: közlekedésfejlesztés és üzemtörténet. Az egyik ugye a fejlesztési elképzelésekkel foglalkozik, a másik a múlt emlékeinek kutatásával, ill. újabban a saját villamosunkkal. Van továbbá két helyi szervezetünk Érden és Győrben.
    Ezek közül kell legalább az egyiknek a munkájába bekapcsolódni, kinek-kinek lehetőségeihez mérten. Ez minimum havi néhány órát jelent, persze aki többet tud rászánni az Egyesületre, azt örömmel vesszük.

  8. Alex the calf , dátum: 2007. augusztus 30. csütörtök, 14:25

    Köszönöm a tájékoztatást.
    “A VEKE hamarosan egy újabb járművel, a 6041-es pályaszámú pótkocsival szeretné bővíteni a flottát.”
    Erre már sor került?

  9. Attus , dátum: 2007. augusztus 30. csütörtök, 15:48

    Igen, megvettük a pótkocsit.

  10. Alex the calf , dátum: 2007. szeptember 7. péntek, 20:01

    És mikor várható majd az első “nosztalgiamenet”? Tavasszal?

  11. Attus , dátum: 2007. szeptember 7. péntek, 20:33

    Erre nem tudok válaszolni, mert nem csak rajtunk múlik.

Új hozzászólás:

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*