VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

A VEKE rövid állásfoglalása a BKK átszervezéséről

2014-11-24
By

Egyesületünk, mint a BKK elképzelés indító szakmai műhelye, a cég létrejötte óta számos alkalommal kritizálta a BKK Zrt. működését és az eredeti szakmai koncepciótól való eltávolodását. A BKK a közlekedésszervező funkció helyett sok tekintetben inkább hatalmi és propagandaközpontra emlékeztet, amely eredetileg nem tervezett feladatokat is magába olvasztott. A legfontosabb ilyen torzulás a BKV feletti tulajdonosi jogkörgyakorlás, mely alapvetően borítja az egész BKK koncepciót: a közlekedésszervezőnek ugyanis minden téren függetlennek kell lennie a vele szerződésben álló szolgáltatóktól.

E nélkül nem lehet objektíven megítélni az egyes szolgáltatók teljesítményét, ráadásul a BKK olyan szinten napi intézkedési jogkörbe vonta a BKV-t – beruházásokat hajt végre, járműveket szerez be helyette, dolgozóit átirányítja más szolgáltatókhoz stb. – hogy pont az alapelv, a megrendelői és a szolgáltatói funkció szétválasztása sérül és fordult a visszájára.

Méltán mondhatják a kritikusok, hogy ugyanaz jött létre, mint eddig, csak dupla szervezettel. Épphogy ezt szerettük volna elkerülni.

A torzult struktúrán változtatni kell, vissza kell térni a szakmailag helyes eredeti koncepcióhoz! Reméljük, hogy a változtatás ezt segíti elő. Az nem baj, ha az integráció egy szinttel feljebb valósul meg, ami még mindig nem az a szint, amely a BKK-nak mintául szolgáló Transport for London esetében: a TfL vezetője ugyanis maga a főpolgármester.

A vadhajtásokat le kell metszeni, hogy egészséges legyen a fa.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *