VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Design túra villamossal

2006-09-25
By

Design Hét: szeptember 25-30 között minden este különvillamosozásra várjuk a design, a régi és az új villamosok iránt érdeklődőket Budapesten.

A designvillamos a budapesti éjszakában, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A designvillamos a budapesti éjszakában, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)


A Magyar Formatervezési Tanács védnökségével megvalósuló intenzív design kampány – amelynek újdonságait a Design Filmnapok és a VEKE közremüködésével létrejött éjjeli villamostúrák jelentik – a design dinamizmusát hirdeti és a mozgással, mobilitással való kapcsolatát járja körül.

Mozgásban a design – Design in Motion címmel, harmadik alkalommal kerül sor a hagyományos őszi Design Hétre a fővárosban, a Design Terminál Kht. rendezésében, 19 helyszínen 52 eseményt kínálva a hétfőtől hétfőig tartó rendezvénysorozaton.

A programsorozat központi elemét képező Filmnapok keretében, naponta változó témában – a divat, belsőépitészet, járműtervezés, animáció, nemzeti design, design műhelyek, experimentális design területéről – a hazai és nemzetközi design kiemelkedő tervezőit és termékeit bemutató filmek kerülnek vetítésre, 21 alkalommal egyedülálló lehetőséget kínálva a designnal történő ismerkedésre. Három éjszaka magyar retrofilmek színesítik a kínálatot, felidézve a 60-as és 70-es évek járműveinek, tárgykultúrájának és ruhadivatjának mosoly-albumát. A mozgásról szólnak és a design filmek tematikájához kapcsolódnak a román, francia, lengyel designkiállítások, valamint a hazai tervezők munkáit bemutató galériák tárlatai is, mozgó tárgyakkal, mobil bútorokkal, display-ekkel, járművekkel – mindennel, ami önjáró és mozgásra fogható.

Az idei mottó ad valódi aktualitást a kezdetek óta egyre népszerűbb Design Túráknak, melyekre ezúttal a Budapest utcáiról hamarosan nyugdíjba vonuló 50 éves UV villamosok indulnak. A járműtervezés és közlekedés múltját-jelenét-jövőjét a szerelvényeken megjelenítő design roadshow speciális útvonalon, ünnepi fényben szeli át a belvárost.

A járat útvonala: Deák tér – Gellért tér – Moszkva tér – Nagykörút – Blaha Lujza tér – Nagykörút – Moszkva tér – Gellért tér – Deák tér. Indulás: Szeptember 25-30 (H-P) között minden este 22.30-kor a Deák térről.

A motor-pót-motor összeállítású szerelvény középső kocsijában a VEKE tagjai az UV villamosok történetével ismertetik meg az érdeklődőket, az egyik motorkocsiban a jövő villamosairól hallhatnak egy előadást egyesületünk előadásában, míg a másik motorkocsiban a designról informálódhatnak az utasok. A Moszkva téren, illetve a Blaha Lujza téren lesz lehetősége a résztvevőknek az egyik kocsiból a másikba átszállni, ezáltal a többi előadást megismerni.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Az esemény hivatalos weboldala itt érhető el.

A különmenet villamosa. (forrás: Istvánfi Péter)

A különmenet villamosa. (forrás: Istvánfi Péter)

Indulás 22:30-kor a Deák térről. (forrás: Istvánfi Péter)

Indulás 22:30-kor a Deák térről. (forrás: Istvánfi Péter)

A designvillamos a budapesti éjszakában, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

A designvillamos a budapesti éjszakában, Budapest (forrás: Hajtó Bálint)

Az új villamosokat bemutató motorkocsi belseje. (forrás: Istvánfi Péter)

Az új villamosokat bemutató motorkocsi belseje. (forrás: Istvánfi Péter)

Ismertető tablók az ablakokban. (forrás: Istvánfi Péter)

Ismertető tablók az ablakokban. (forrás: Istvánfi Péter)

Az UV villamosok történetével a középső pótkocsiban ismerkedhetünk meg. (forrás: Istvánfi Péter)

Az UV villamosok történetével a középső pótkocsiban ismerkedhetünk meg. (forrás: Istvánfi Péter)

A harmadik motorkocsiban az érdeklődők designerek által tervezett kapaszkodókat szemlélhetnek meg. (forrás: Istvánfi Péter)

A harmadik motorkocsiban az érdeklődők designerek által tervezett kapaszkodókat szemlélhetnek meg. (forrás: Istvánfi Péter)

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *