Bajor városok tömegközlekedése
München, Marienplatz A képen jól megfigyelhető a háromperonos kialakítás, München (forrás: Németh Attila)
A Bajor Szabadállam Németország legnagyobb és leggazdagabb tartományainak egyike. Ráadásul évtizedek óta nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi közlekedés fejlesztésére, amihez az utasokban partnert találnak: a bajorok viszonylag könnyen döntenek úgy, hogy autó helyett inkább a közösségi közlekedést válasszák. Igaz, okuk is van rá, hiszen annak hálózata mindenütt irigylésre méltó. Cikkünkben egy nagy-, és egy közepes méretű várost mutatunk be.
München a tartomány fővárosa, a városban 1,3 millió ember lakik, és egy közel ugyanekkora agglomeráció veszi körül. Tömegközlekedésének fő ütőerét az elővárosi vasúthálózat adja, amelyet itt az olimpia évére, 1972-re szerveztek S-Bahn rendszerré.
1965-ben, amikor elkezdték újratervezni a város és környékének közlekedését, alapvetően két célt tűztek ki: olyan közlekedési rendszert kell kialakítani, ami egyfelől képes levezetni az 1972-es (utóbb sajnos nem közlekedéséről, hanem szomorú eseményeiről emlékezetessé vált) olimpia helyváltoztatási igényeit, másfelől a sportrendezvény után is megfelel a nagyváros és az elővárosok ingázóinak. Kétpólusú fejlesztésben gondolkodtak, a közúthálózat és a kötöttpályás közlekedés egyaránt jelentős beruházások elé nézett.
Ami a vasúthálózatot illeti, München előtt nem álltak jelentős európai minták. A hatvanas évek közepén a legtöbb országban még nem merült fel igény a személygépkocsi-forgalom növekedésének korlátozására, akkoriban a tömegközlekedés sokhelyütt még a múlt leépítendő relikviái közt volt nyilvántartva. München azonban már előre kívánt nézni. Németországban még csak három S-Bahn üzemelt ekkor, ám sem Berlin és Hamburg metrószerű, az elővárosokat alig, vagy egyáltalán nem elérő rendszere, sem a Ruhr-vidéknek alapvetően a közepes méretű iparvárosok széttagolt rendszerét hálózatra felfűző ingavonatos S-Bahnja nem tűnt megfelelő példának. A bajor főváros vezetői ekkor egy olyan rendszer kialakítása mellett döntöttek, ami azóta is kiállta az idők próbáját, sőt, mai legfőbb problémája éppen a túlzott népszerűségből fakad: a hálózat nehezen birkózik meg az eredetileg tervezett maximumot mára több, mint háromszorosan meghaladó utasszámmal.
A megoldás alapja az elővárosi vasút, mégpedig elsősorban a már akkor is meglévő vonalak. Ezeken a korábbi, klasszikus személyvonati forgalmat teljesen felszámolták, és a helyére egy minden állomásról a belváros felé, ill. onnan vissza egész nap húszperces ütem szerint közlekedő vonatokra épülő rendszert állítottak. Ezek Kelet felől az Ostbahnhofra (Ostbf.), Nyugat felől a Hauptbahnhofra (Hbf.) futnak be, az Észak ill. Dél felől érkező vonalakról kis kerülővel szintén az említett két állomás egyikére. Bár elsősorban a meglévő vonalak meglévő állomásait és megállóhelyeit szolgálják ki, sokhelyütt jelöltek ki új megállókat, ill. egy-két új vasútvonal is épült.
A negyedik német S-Bahn hálózatra újfajta járművet fejlesztettek ki, ez lett a német vasút első, nagy sorozatban legyártott, nagyvasúti szabványú motorvonata, amely a 420-as sorozatjelzést kapta. A jármű magaspadlós, a beszállás szintje 960 mm, lépcsők nélül. A városi szakaszon ehhez mindenütt ezzel azonos magasságú, így szintbéli beszállást lehetővé tévő peron társult, az agglomerációban sok állomáson megmaradt a régi, 760 mm-es peron, amiről egy nagyot kell lépni felfelé. Bár mára ezekből egyre kevesebb maradt, még ma is találunk ilyen perint az S-Bahnon.
München, Hauptbahnhof, München (forrás: Németh Attila)
München, Hauptbahnhof tief. Az S-Bahn állomása, a pályaudvar alatt., München (forrás: Németh Attila)
A fent leírt hálózat-kialakítás már önmagában is sikeres lehetett volna, hiszen a Hauptbahnhof a belváros közelében, villamossal jól megközelíthető helyen fekszik, és az Ostbahnhof sincs túl messze a város szívétől. A rendszer azonban nem állt meg itt, hanem elhatározták a már a világháború előtt is tervezett, a két pályaudvart összekötő alagút kiépítését, amelyet 1972-re át is adtak. Mivel a Hbf. klasszikus fejállomás, és a homlokzata előtt közvetlenül fut egy utca, a vágányokhoz képest keresztirányban, így a nyugati oldalon már a pályaudvar elérése előtt felszín alá kellett vinni a vonalat, így az S-Bahn Hbf. állomása a felszín alatt található. A vonal ezután áthalad München belvárosa alatt, érinti a kor legnagyobb villamoshálózati csomópontját (Karlsplatz), valamint a belvárosi főteret (Marienplatz), és megáll még néhány helyen, városi metróhoz is szokatlan megállósűrűséggel. Érdekesség, hogy a legnagyobb forgalmú állomásokon (Hbf., Marienplatz) három peron található. A vonatról a szélső (menetirány szerint jobb oldali) peronra kell leszállni, míg a új utasok középről szállnak be. Bár a rendszer nem minden országban működne, a derék bajorok betartják az előírást, és így jelentősen felgyorsul az utascsere ezeken a nagyforgalmú állomásokon. Hiszen míg az egyik oldalon még szállnak ki az utasok, a hátuk mögött már érkeznek a beszállók.
München, Marienplatz A képen jól megfigyelhető a háromperonos kialakítás, München (forrás: Németh Attila)
München, Ostbahnhof A képen látható vonatok a belváros felé fognak indulni, és egyelőre a sorukra várnak., München (forrás: Németh Attila)
Az Ostbf. átmenő állomásként üzemel, itt a felszínen állnak meg a vonatok. Itt, valamint a nyugati oldalon Laimban rendszeresen feltorlódik a vonatforgalom, hiszen a külső vonalrészekről nem érkeznek másodperc pontossággal a szerelvények, a belvárosi alagútba viszont szigorú rend szerint kell behaladniuk, hiszen a biztonság alapvetően előír egy minimális követési időközt. De az átlagos várakozás így is csak két-három perc.
Így München bármely külső kerületéből, ill. az agglomeráció vasútállomásairól az utasok átszállás nélkül juthatnak el a belvárosba. Ráadásul a belvárosi átmenő vonalat keresztezi minden metró (itt U-Bahnnak nevezik), és persze minden S-Bahn vonal ugyanott áll meg, és sok villamosvonal is csatlakozik, így szinte mindenhonnan mindenhová eljuthatunk egyetlen átszállással.
Mivel a hálózat a középső, nagyforgalmú résszel, és a két oldalon kiágazó vonalakkal úgy néz ki, mint egy fa, a törzs, az ágak és a gyökerek, a Laim – Hbf. – Ostbf. vonalat törzsvonalnak, (németül Stammstrecke) nevezték el. Az itt haladó viszonylatok többsége egy nyugati elővárosból a belvároson át jut el egy keleti elővárosba, azaz a vonalak átmérős jellegűek. Először csak hat ilyen vonal volt (S1-S6), 20 perces ütemmel, így óránként 18 vonat haladt át az alagúton. Az így meghatározott, átlagosan 200 másodperces követési idő az ennél lényegesen ritkább közlekedéshez szokott vasúti infrastruktúrával már akkor is nehezen volt lekövethető. Mára azonban nőtt a bekapcsolt vonatok száma, ráadásul csúcsidőben néhány vonalon már tíz percenként jönnek a vonatok, így az egy órában áthaladó vonatok száma harmincra nőtt. Ezt a forgalmat már pusztán emberi érzékekre alapozva nem lehetne biztonsággal leközlekedtetni. Ezért a vezetők munkáját a folyamatos vonatbefolyásoló (LZB) egy direkt erre a szakaszra kifejlesztett változata segíti. Ez folyamatosan érzékeli, hogy hol van a következő vörös térközjelző, és úgy fékezi a vonatot, hogy ott kényelmesen megálljon – ha a jelző időközben szabadra vált, a kényszerfékezés megszűnik. Így a járművezetőnek gyakorlatilag csak gyorsítania kell, és persze megállni a megállóban, a követésre nem kell ügyelnie.
423-as motorvonatok Egy motorkocsi négyrészes, ott jól látható, hogy mindkét szerelvény két kocsiból áll (ill. a hátsónál csak az látszik, hogy legalább kettőből)., Ostbahnhof, München (forrás: Németh Attila)
423-as motorkocsi belseje. Este a belváros felé haladó vonat már majdnem üres, így jól fényképezhető a belső tér, ahol látszik, hogy az egész kocsi egyterű, és a padlómagassűg is végig egyforma. A jármű magaspadlós, így a forgóvázak felett sem kell megemelni a padlószintet., München (forrás: Németh Attila)
A 420-as motorvonatokat mára teljes egészében felváltották a kielencvenes évek végén megjelent 423-asok. Ez a típus, elődjével szemben egyterű motorkocsiként épült. Míg a 420-ason egy, 66 méter hosszú egység három kocsiból állt, a 423-ason ez egyetlen, tíztengelyes, négyrészes csuklós motorkocsi, amely teljes hosszban átjárható. A forgalom igényeinek megfelelően kettő vagy három kocsi csatolható, a peronok hossza általában 210 méter. A berlini és hamburgi példát követve, ha egy vonat egy egységből áll, azt Kurzzugnak (rövid vonat) nevezik, ha kettő, akkor ez Vollzug (egész vonat), ha pedig három, akkor Langzug (hosszú vonat). Iskolaidőben a legtöbb vonalon Langzug közlekedik, nyári időben elég egy Vollzug is, kivéve a repülőteret ellátó, és egyébként is nagy forgalmú S1 vonalon, ahol csúcsidőben ilyenkor is elkel a Langzug.
Az utasok meg vannak elégedve a rendszerrel, és ezt tükrözve az utasszám emelkedése is dinamikus. A hatvanas években napi legfeljebb 250 ezer utassal számoltak, ez ma már megközelíti a nyolcszázezret, és folyamatosan növekszik. A vasút, mivel gyors, kiszámítható, nem kell rá sokat várni, és mindenhová elvisz, nagyon népszerű, még akkor is, ha a reggeli csúcsban a vonatok bizony elég zsúfoltak. De még ez is vonzóbb, mint autóval állni a dugóban, hogy végül eljussak valahová, ahol nem lehet parkolni.
Sokan közlekednek kerékpárral is. Nemcsak P+R és B+R (Bike & Ride, kb. biciklizz és vonatozz) parkoló van minden S-Bahn állomáson a külső területeken, de a belvárosban is sok a kerékpáros. Sőt, akad, aki (elsősorban csúcsidőn kívül) kihasználja az S-Bahn szintbeli peronjait, és azt, hogy az esélyegyenlőség miatt minden állomáson van lift is: kerékpárral kimegy a helyi állomásra, ott feltolja a biciklit a vonatra, a belvárosban azzal együtt leszáll, és elkerékpározik úticéljáig.
Ennyi kerékpáros gyűlik össze egy átlagos piros jelzésnél a hétköznapi forgalomban., Sendlinger Tor, München (forrás: Németh Attila)
Dachau állomás parkolója. Ezek az autók és biciklik a városból vonattal hazaérkező tulajdonosaikat várják., Bahnhof, Dachau (forrás: Németh Attila)
Bár a bajor fővárosban is van több metróvonal (U-Bahn), ezek itt az S-Bahnhoz képest csak másodlagos szerepet töltenek be, ami persze így is rengeteg utast jelent. A szerelvények mérete a budapestivel lényegében megegyezik, azonban általában az itthon megszokottnál ritkábban járnak. Igaz, a belvárosban több vonal is fonódik, pl. a központi főtéren, a Marienplatzon az U3 és az U6 közös szakaszát találhatjuk (az U6 a közelmúltban nagy szerepet töltött be, mivel ezzel közelíthetó meg az új labdarúgó-stadion, ahol a VB idején is rendeztek mérkőzéseket).
R 2.2 villamosok, Karlsplatz, München (forrás: Németh Attila)
R 3.3 típusú villamos, Karlsplatz, München (forrás: Németh Attila)
Münchenben is akadtak villamosvonalak, amelyek az S- vagy az U-Bahn áldozataivá váltak, de a megmaradó hálózat is figyelemre méltó. A Karlsplatz, Sendlinger Tor csomópontoknál, vagy éppen a főpályaudvar (Hbf.) előtt ma is megfigyelhetjük a mindenhonnét mindenhová haladó, siető, csengető villamosokat. A típuspalettát mára az AdTranz két típusa határozza meg, melyek itt R 2.2, és R 3.3 típusjelzést kaptak. Ez utóbbinak a liszensze került utóbb a Siemenshez, amely ennek nyomán építette meg a budapesti Combino Supra villamosokat. A kocsik alacsonypadlósak, és a megállók nagy része kettős jellegű, amire a kisforgalmú időszakokban rá is vannak hangolva az átszállási kapcsolatok. Az elektronikus utastájékztatás nem csak vasúton és metrón, de a villamoson, ill. a megállókban is mindenütt fellelhető, minden megállóban láthatjuk, mikor érkezik a villamos, amire várunk, a járművek belsejében pedig hangos elektronikus utastájékoztatás is van.
Utastájékoztatás a Stammstreckén. Megtudhatjuk, hogy melyik vonat hány perc múlva jön. Az is kiderül, hogy a jelzett vonatok mindegyike két egységből áll, és a peron elején áll meg., Heimeranplatz, München (forrás: Németh Attila)
A villamosmegállókban is tájékoztatást kapunk arról, hogy mikor érkezik a jármű, amivel utazni szeretnénk, és kiderül az is, hogy a megálló kettős jellegű., Sendlinger Tor, München (forrás: Németh Attila)
Minden vasút- és metróállomáson, a villamosmegállók nagy részében, és a legújabb villamoskocsik belső terében is találhatunk jegyautomatákat – igaz, pénztárost sehol nem láttam. Ezek az automaták mindig működnek, általában bankkártyát is elfogadnak, és nem csupán vonaljegyet, hanem többzónás utazásra szóló jegyet, különböző napi-, heti-, havijegyeket is itt vásárolhatunk. Az automaták mindenütt azonosak, amint a megvásárolt jegyek is bármely járművön felhasználhatóak, hiszen az itt szolgáltató társaságok közt teljes közlekedési szövetség áll fenn. A díjszabás zónás jellegű, ahol a város területe egy zóna, majd erre gyűrűsen épülnek fel a következő díjzónák. Minden állomáson, megállóban megtalálható a zónák térképe, így az utas sosem maradhat tanácstalan. Egy egyzónás, egy utazásra szóló jegy ára 2,20 euró (cikkünk írásakor egy euró 272 forintot ér), de pl. egy max. 5 személyre érvényes, München és az első gyűrűs zóna teljes területére érvényes napijegyet már 11,50-ért megkaphatunk. (Érdemes tudni, hogy itt a napijegy nem éjfélig, hanem másnap reggel 6 óráig érvényes). Egy kétzónás havibérlet (IsarCard) 38,50, ugyanez három zónára 46,50. Ha egész évre megveszem, csak tízhavi árat kell fizetni. Még hazai szemmel nézve is jó árak, a bajoroknak gyakorlatilag ingyen van. Sőt, ha egy munkáltató maga veszi meg a bérletet legalább száz dolgozójának, akkor kedvezményeket is kap. Szintén kedvezménnyel vásárolható olyan bérlet, amivel reggel 6 és 9 óra közt nem utazhatunk. A diákkedvezmény mértéke ugyanakkor a magyarországinál alacsonyabb, egy kétzónás diákbérlet ára életkortól függően 27,50, vagy 29 euró, és csak azokra a zónákra váltható, amelyekbe a diák lakóhelye ill. iskolája esik, ill. amelyeken a kettő közti utazáshoz át kell haladni.
Augsburg ennél sokkal kisebb, mindössze 263 ezer lakosa van, igaz, szinte minden szomszédes település egybeépült vele. Villamoshálózata 125 éves, igaz, ebbe a lóvasutat is beszámítják. A villamosok méteres nyomtávon közlekednek – érdekesség, hogy a normál nyomtávú lóvasutat építették át a XIX. szd. legvégén.
Combino a 3-as vonal Stadtbergeni végállomásán, Stadtbergen (forrás: Németh Attila)
Königsplatz. A képen csak a csomópont egy része, kb. egyharmad látható. A kép közepén álló épület háromszögletű, és mindhárom oldalán kettő, vagy három vágány található., Köngisplatz, Augsburg (forrás: Németh Attila)
A villamoshálózat négy vonalból áll, amelyek a Königsplatzon találkoznak, de mindegyikük áthalad itt. A vonalak jellemzően átmérős jellegűek, a 2-es végállomása van a Hbf. előtt. A Königsplatz már-már a Moszkva teret idézi vágánykavalkádjával, és sok áthaladó villamosával, amit négy viszonylatból kihozni nem kis dolog. Napközben mind a négy vonalon 5 perces követés szerint járnak a villamosok, tehát a Königsplatzon 96 szerelvény óránként. Autóbuszok is közlekednek a városban, ezek viszonylatjelzése kétszámjegyű (a villamosoké 1-4), és ahol találkoznak a villamossal, ott mindig a vágányon haladnak, és a villamosmegállóban állnak meg. Kivéve a Hbf-nél, ahol a buszállomás közvetlenül a pályaudvar előtt, a villamoshoz képest valamivel közelebb található.
A villamos járműpark zászlóshajója a Combino, a hétrészes, 42 méteres kocsi a hagyományos szerkezetű Combinok legnagyobb változata volt. A legidősebb villamosok pedig a stuttgarti eredetű, a ’60-as évek elejéről származó GT4-esek, amelyek ott a Stadtbahn kiépítésekor váltak feleslegessé, és itt is mindig csatolva járnak. A villamosközlekedés itt is (akárcsak Münchenben) egyirányú, a megállók mindig a jobb oldalon vannak. A Combinókon kívül a GT6M kocsik (AdTranz, 1995) is alacsonypadlósak, de nem jellemző a padlószintre megemelt megálló-peron, így kerekesszékkel szinte sehol nem lehet önállóan beszállni. Található még MAN/Düwag GT8 és a szinte mindenütt meglévő N/M típus is képviselteti magát M8-as kocsikkal.
Érdekesség, hogy nincs típustisztaság a vonalakon, azaz minden vonalon megtalálható mindenféle villamos. Ez nem csupán a budapesti szokásokkal ellentétes, de egyéb problémákat is felvet. Hiszen egy Combino befogadóképessége jóval nagyobb, mint egy M8, vagy GT6M kocsié, így 5 perc eltéréssel lehet ugyanazon a vonalon az egyik kocsi zsúfolt, a másik félig üres.
M8C kocsi a 2-es villamos végállomásán, Hauptbahnhof, Augsburg (forrás: Németh Attila)
Az M8-asnál közel kétszer nagyobb befogadóképességű Combino a 2-es villamoson., Hauptbahnhof, Augsburg (forrás: Németh Attila)
A belvárosi sétálóövezetben is van villamos, pl. a főtéren, pont a Városháza előtt áll meg a 2-es.
A ksiebb városban még inkább magától értetődő a sok kerékpáros, és a város szélén, ill. a környező településeken lévő villamosmegállókban sok kerékpárt találunk, amelyek tulajdonosai villamossal utaztak be a belvárosba.
Itt is minden megállóban van jegyautomata, ahogy a tarifarendszer is hasonló a münchenihez. Egy egy útra szóló jegy 1,10; egy napijegy, amely a város (10-es zóna) és a vele egybeépült települések (20-as zóna) területére, tehát a teljes villamoshálózatra érvényes, 5,90. Augusztus 1-től ennyi, júliusban még 5,70-ért jutott egy ilyenhez a tudósító – természetesen egy automatából. A napijegy egyébként itt az éjszakai járatok üzemzárásáig érvényes, a hajnali első nappali járatokra már nem. Egy városi havibérlet 32,10; a 20-as zónával együtt 48,20, de itt is él a lehetőség, hogy egész évre tíz hónap áráért vegyünk bérletet, amint van csak 9 óra után érvényes bérlet is : ez 21,10-be kerül (hétvégén egész nap érvényes), és diákbérlet is (ez a városon belül 24,30).
425-ös motorkocsi a vasútállomáson, Hauptbahnhof, Augsburg (forrás: Németh Attila)
2-es villamos a belvárosban, a városháza előtti sétálóövezetben, Rathaus, Augsburg (forrás: Németh Attila)
Bár Augsburgban a vonat közlekedési szerepe másodlagos, akik a város széléről, vagy vasútállomással rendelkező környező településről akarnak a városba jutni, érdemes megvizsgálniuk a 425-ös motorvonattal közlekedő, nem S-Bahn minőségű, de azért sűrűn közlekedő és kényelmes vonatokat is. Azt talán le sem kell írnunk, hogy a fent említett jegy- és bérletárak az adott zónában vasútra is érvényesek.
Van, ahol ez már természetes.
