Búcsú a Prága váltós autóbuszoktól
35 éven át szolgált a BKV autóbuszaiban a Prága 2M70 típusú automata váltó, amely a mai nappal búcsúzik a főváros utazóközönségétől. Idézzük fel a Prága váltós buszok történetét!
1971. december 20.-án mutatták be a nagyközönségnek az Ikarus 280-as típusú autóbuszok prototípusát, majd másfél év múlva megjelentek az első sorozatpéldányok, Az új buszok széles ajtóikkal, magas ablakaikkal, és tágas utasterükkel hamar az utazóközönség kedvencei lettek.
A vezetők munkakörülményei is jelentősen javultak: a kocsikba hidraulikus szervokormányt, és Prága típusú automata váltót építettek be. A Prága váltók voltak az első automata váltók a fővárosi tömegközlekedésben, a korábbi buszok botváltós sebességváltóval és a szokványos tengelykapcsolóval voltak szerelve, nem kis fizikai megterhelést okozva ezzel a gépkocsivezetőknek. A kocsikba a korábban bevált Rába D2156 típusú motort szerelték, amely a kocsi közepén, a padló alatt helyezkedett el. A járművezető üzemszerű lassításkor a (hangja miatt csak bubu-nak nevezett) kipufogóféket használhatta, a jármű megállításáról a kétkörös légfék gondoskodott.
Két nappal a 280-asok bemutatkozása után vette állományba a BKV az első Ikarus 260 típusú szóló autóbuszt, amely műszaki megoldásait tekintve megegyezett a 280-asokkal. A buszokat egészen 1992-ig vásárolta a BKV, 1986-től azonban a korszerűbb nyugatnémet ZF és Voith váltóval felszerelt példányok érkeztek. Így az utolsó Prága váltós 260-as kivonásával az IK260/280 típusú autóbuszok budapesti pályafutása nem szűnik meg, csupán az utolsó Prága váltós autóbusztól válik meg a BKV.
A váltók 35 éven keresztül szolgáltak a fővárosi buszokban, megoszlásukat az alábbi táblázat foglalja össze:
Hat évvel az első 280-as típusú autóbusz megjelenése után, 1977-ben mutatták be a 18 méter hosszú Ikarus 282-es típusú autóbuszt. A prototípus jármű Renk-Doromat váltóval érkezett, a sorozatkocsik viszont a jól bevált Prága 2M70 típusú automata váltót kapták. A kísérleti kocsik akkor nem váltak be, nehézkes mozgásuk, és hosszuk (mintegy 1,5 méterrel voltak hosszabbak a 280-asoknál) miatt néhány év múlva a cég megszabadult a kocsiktól, egy példány azonban 1989-ig a BKV állományában maradt. Érdekes viszont, hogy a ma is közlekedő, 18 méteres Ikarus 435 és Volvo 7700A típusú buszok jelentős szerepet kaptak a fővárosi tömegközlekedésben.
A 80-as évek elején jelentek meg az új, 400-as sorozatú Ikarus buszok, melynek a BKV számára készített prototípusát a cég 1985-ben vette állományba. A Prága váltóval szerelt, IK 415-ös típusjelet viselő jármű megnyerte a BKV tetszését, két év múlva meg is érkezett az első 10 sorozatjármű, melyeket másik 20 társa követett. A 415-ös prototípushoz hasonlóan ezek a buszok is négyfokozatú Prága váltóval rendelkeztek, amelyet 1990 körül cseréltek ki Voith típusú váltóra. Az 1992-től kezdődően beszerzett 145 db 415-ös már Voith és ZF váltóval érkezett, mivel addigra a Prága váltó már korszerűtlennek számított.
Az ezredforduló után az állandóan jelentkező kocsihiány orvoslására, valamint a 2-es metró felújítása miatt pótlások okozta megnövekedett kiadás ellensúlyozására 2002-ben a BKV 17 db IK 280.15 típusú használt autóbuszt vásárolt a Miskolci Városi Közlekedési Rt.-től. A buszok csak két évig voltak állományban, mivel 2004-ben a BKV-nak lehetősége nyílt új gyártású Volvo 7700A típusú autóbuszok beszerzésére. Az idén beszerzett újabb 50 db Volvo autóbusz megérkezésével pedig lehetővé vált az utolsó Prága típusú váltóval felszerelt autóbusz selejtezése.
A selejtezés azonban nem jelentette azt, hogy a Prága váltós buszok eltűntek mentrendszerinti forgalomból a pesti utcákról. A Csömör és Budapest, Örs vezér tér között járó Csömör-buszon az üzemeltető Csömör-busz Kft ugyanis korábban a BKV-nál szolgált IK 260.00-kat üzemeltetett, egészen 2006. május 31.-ig, amikor a koncesszió lejárta után az üzemeltetést pályázat útján elnyerő Weekendbus Zrt vette át a viszonylatot. A cég Dániából érkezett alacsonypadlós gázbuszokkal vette fel a forgalmat, így másfél hónappal a BKV-tól való kivonás után végleg eltűnnek a budapesti utcákról a Prága váltós autóbuszok.