Megkezdődtek a RegioTram építési munkálatai Kasselben
2005. augusztus 8-án a fúrópajzs ünnepélyes beindításával kezdetét vette a kasseli RegioTram-építkezés legfontosabb szakaszának építése. A megnyitó ünnepségen a szövetségi köztársaság, a hesseni tartomány, a helyi közigazgatási egység, a város, a kasseli közlekedési szolgáltató (Kasseler Verkehrsgesellschaft, KVG) képviselői is megjelentek, de a házigazda helyi közlekedési szövetség tisztségviselője volt, hiszen a vasutat a villamoshálózattal összekötő alagút fő kivitelezője az Észak-hesseni Közlekedési Szövetség (Nordhessische Verkehrsverbund, NVV).
Kassel négy tervezett RegioTram vonala a fejállomásból átmenő állomássá átépítendő főpályaudvaron metszi egymást.
A meglévő vasúti és villamoshálózat összekötése a pályaudvar homlokzata alatt fúrt alagút segítségével jön létre, a RegioTram megállója itt, a felszín alatt lesz található. Ennek tervezett megjelenését ábrázolja a fenti fantáziarajz. A vonalakon az Alstom RegioCitadis nevű járműve fog közlekedni, ez a típus – kisebb nehézségek után – már ma is közlekedik, igaz, egyelőre tisztán nagyvasúti jelleggel. A járművet korábban a veke.hu is bemutatta.
A RegioTram építéséről, a hálózatról, a járművekről minden információ megtalálható a beruházás honlapján (német nyelven): RegioTram Nordhessen.