Nyilvános nosztalgia különjárat a VEKE szervezésében
Egyesületünk ezennel szeretettel meghív minden közlekedés iránt érdeklődőt a március 6-án tartandó különmenetre! Beszámoló az eseményről új cikkben!
MEGHÍVÓ
90 éves az autóbuszközlekedés Budapesten
Tisztelt Kollégák!
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tisztelettel meghívja Önöket soron következő, 2005. március 6-ai programjára, mellyel az autóbuszközlekedés 90 évvel ezelőtti megindulására emlékezünk, valamint a régi járművek megmentésére és a nosztalgiaüzem szükségességére szeretnénk ráirányítani a figyelmet. Egyúttal remek alkalom nyílik a kötetlen szakmai eszmecserére a szakmában jelen levő cégek képviselőivel és a sajtóval is. Rendezvényünket a Fővárosi Önkormányzat támogatása tette lehetővé.
Tavaly a Kozári Tibor tulajdonában levő Ikarus 66-os „faros” autóbusz volt a nosztalgiamenet főszereplője, az eseményről a sajtó (újságok, tévéhíradók) részletesen beszámolt. Idén a Vértes Volán által felújított Ikarus 30-as nosztalgia autóbusz járja majd Budapest utcáit.
Az autóbusz Tatabányáról indul, majd Törökbálinton áll a helyi közlekedésbarátok rendelkezésére, akik a 188-as autóbusz emléknapját ünneplik. Ezután érkezik Budapestre, az Erzsébet térre, ahol először meghívott vendégeinkkel és a sajtó munkatársaival találkozik 10 órától 11 óráig.
A rendezvény ezek után nyilvánossá válik, az autóbusz 11 órától kb. fél egyig a nagyközönség rendelkezésére áll és folyamatosan közlekedik az Erzsébet tér és a Hősök tere között. Felszállni az Erzsébet téren, az Oktogonnál, illetve a Hősök terén lehet. Az autóbusszal az utazás díjtalan, a kocsin mindössze egy „becsületkasszát” helyezünk el, melynek bevételét a régi, megmentendő járművekre fordítjuk. Az utazáson résztvevők emlékjegyet kapnak.
Délután az autóbusz ismét a közlekedésbarátokat szállítja, akik fel kívánják vele keresni a város több pontját.
Az autóbusz korlátozott befogadóképességű, ezért kérjük, mindenki jelezze részvételét arra a szakaszra, ahol utazni kíván!
Megjelenésükre feltétlenül számítunk!
Üdvözlettel:
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület csapata
További információ:
Dorner Lajos dorner@veke.hu
Kemsei Zoltán kemsei@veke.hu
Figyelem, pontosítás!
Az Erzsébet téren az autóbusz a Volánbusz pályaudvaron, a Deák tér felőli oldalon fog tartózkodni és ide várjuk vendégeinket, illetve utasainkat!
Köszönjük a Volánbusz Rt. hozzájárulását!
Az eseményről szóló képes beszámolónk, a jármű- és vonaltörténeti megemlékezések külön cikkben, itt találhatók.