Előremutató fejlesztések Érden
Valódi intermodális csomópont épül Érden
2005. január 19-én rakták le Érden, a városközpontban épülő StopShop bevásárlóközpont alapkövét, melynek része lesz egy új autóbusz-pályaudvar és egy háromszintes, P+R funkciót is betöltő parkolóház.
A tényleges építkezés már a tavalyi évben, 2004. szeptember végén megkezdődött
Mivel közvetlenül mellette helyezkedik el az 1972-ben épült régi autóbusz-pályaudvar és az Érd alsó vasútállomás, így az érintett cégekkel egyeztetve született döntés arról, hogy a beruházás keretében áthelyezik a vasúti vágányok mellé a Volánbusz-pályaudvart (részben a felszín alatt), és felette kialakítanak egy 550 férőhelyes parkolót is. Tíz állást alakítanak ki az induló, és ötöt a félreálló járművek részére. A MÁV Rt. a közeljövőben tervezi a Tárnok és Budapest, Kelenföld közötti fővonal rehabilitációját, mely után a mostaninál is jelentősebb szerepet kap az elővárosi vasúti közlekedés a térségben. Ennek tudatában úgy építik meg a buszok új állomását, hogy a vasúti peronokhoz közvetlenül, aluljárón keresztül juthassanak majd el az utasok. A Volánbusz Rt. – igen előremutató – terveiben is szerepel, hogy erősítsék a vasútra ráhordó járataik számát, mind helyi, mind helyközi viszonylataik esetében, mivel gazdaságosabbnak ítélik a vasútra ráhordást, mint azt, hogy sok buszuk a reggeli dugóban vesztegeljen az M1-M7 autópálya bevezető szakaszain a Főváros felé. A bevásárlóközpontot, mely várhatóan idén augusztus 25-én megnyithatja kapuit, egy újonnan épülő körforgalmon keresztül lehet majd megközelíteni. A részletesebb terveket a Stop Shop weboldalán lehet megtekinteni. A MÁV Rt. saját beruházásban készül megszüntetni a Diósdi út két veszélyes vasúti átjáróját
Érd városa nem titkoltan fejlesztéseit példának szánja az agglomeráció más települései számára és reméli, követők is akadnak majd közöttük.