Megnyílt a világ első automata monorail rendszere Las Vegasban
Az Amerikai Egyesület Államok délebbi felén, júliusban Nevada kormányzója nyitotta meg a modern kor első olyan nagyobb tömegközlekedési beruházását, amely egyetlen állami dollár nélkül épült meg. A tisztán üzleti alapokra helyezett beruházás magasra tette a mércét: a Las Vegasban nemrég megnyílt 6.4 km hosszú vonal a világ első teljesen automatizált városi monorail üzeme. A Las Vegas keleti részét és konferenciaközpontját is feltáró, illetve a távlatban a belvárossal is összekötő kétpályás vonalon az első ütemben 7 állomás épült, amely a város lakóinak és a nevadai településre látogatóknak már most is igen kedvező, a monorailen való utazás pedig állítólag még élményt is jelent az utasoknak.
A járműveket a Bombardier gyártotta, a 36 db vezető nélküli monorail jármű automatikus vezetési rendszerén kívül automatizált díjszedő rendszerrel is rendelkezik. A járművek és az infrastruktúra karbantartásáért az elkövetkező 15 évben szintén a kanadai cég felel.
2003 októberében már kiírták az első tendereket a vonal meghosszabbításának tervezésére. A belvárosi meghosszabbítás során a monorail hálózat 4 új állomással bővülne, a vonal pedig 3.6 kilométerrel lenne hosszabb, ami további 20 jármű vásárlását igényelné. A munkák 2005-ben kezdődnek.
Forrás: http://www.bombardier.com